2024.03.28, Csütörtök

Egy kilométeres festménnyel a Dunáért

wwf.hu

2018.07.25. 08:30

Egy napig volt látható Magyarországon a szokatlanul nagy festmény.

Hirdetés

Június 24-én mindössze egyetlen napig lehetett megtekinteni azt az egy kilométeres festményt, amit a rakparton helyeztek ki. A Dunát ábrázoló kép a WWF Magyarország projektjeként jött létre és hazánk legnagyobb folyójának jelentőségére, a folyóban és árterein található fajok megóvásának fontosságára hívja fel a figyelmet.

A szerb származású Ana Tudor festőnő által megálmodott és megvalósított, rendhagyó módon 1000 méter hosszú, több mint 60 összefűzhető tekercsből álló festmény egy nemzetközi turné magyar állomásaként érkezett a fővárosba, melyet a Margit-híd és az Árpád-híd közti szakasz vaskorlátjára rögzítettek.

A határokon átívelő, A Duna Művészete (Art of Danube) című kezdeményezést a németországi vadvédelmi Egyesület (Association for Wildlife Protection) karolta fel, melynek célja, hogy a Duna folyása mentén minden országban, legalább egy-egy pop-up kiállítás erejéig bemutassák ezt a páratlan alkotást.

KultúrakultúravándorkiállításWWFDunafestészet