Több részfeladat is határidős, közülük az elsőig már csak három hét maradt.
A penzcentrum.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy január 31-ig minden munkavállalónak meg kell kapnia az előző évi jövedelméről szóló igazolást a munkáltatójától. Mivel ez az alapja az adóbevallásnak, aki nem kap igazolást, nem tudja elkészíteni a bevallást sem.
A lap összegyűjtötte a témához tartozó legfontosabb tudnivalókat és határidőket.
A 2016. évre vonatkozó adóbevallásnak május 22. éjfélig kell beérkeznie az adóhivatalhoz, elektromos, vagy postai úton. De előtte is egy sor részfeladatnak teljesülnie határidőre.
Az első határidő: január 31. Eddig kell megkapnia a munkavállalóknak a munkáltatótól az előző évi jövedelméről szóló igazolást.
Kérheti a munkavállaló, hogy a munkáltatója állapítsa meg a személyi jövedelemadóját. Ha ezt vállalja a munkáltató, akkor erről szintén január 31-ig kell nyilatkozni (14M29-es számú adatlap).
Olyan lehetőség is van, hogy az adóhatóság készítse el a bevallást. Aki ezt az opciót választja, annak február 15-ig kell nyilatkozatot tennie erről (1653-as adatlap). Az adóhivatal ugyanakkor a kötelező adatszolgáltatások alapján minden magánszemélynek elkészít egy adóbevallási tervezetet. Ehhez nem kell előzetes nyilatkozat sem. Az elkészült tervezetet március 15-től meg lehet nézni az ügyfélkapun keresztül. Akinek nincs ügyfélkapuja, az március 15-ig kérheti az adóbevallási tervezetet papír alapon, amit postán kap majd meg. Ehhez viszont (a papíralapú tervezethez) kérelmet kell benyújtani.
Ha úgy határoztál, hogy a munkáltató készítse el a bevallásodat, akkor március 20-ig minden szükséges iratot át kell adnod - erről mindenképp egyeztetni kell, mert alapesetben - ha nem történt munkahelyváltás az év során - minden szükséges irat a munkáltatónál van. Ami még fontos, hogy eddig rendelkezhetsz az 1 + 1 százalékról is, ha a munkáltató készíti a bevallást.
Aki az adóhatóságot bízta meg a bevallás elkészítésével, annak április 30-ig a NAV megküldi az elkészített bevallást, amit leellenőrizve (ha szükséges kijavítva) vissza kell küldeni a hatóságnak május 22-ig.
Újabb négy elemmel bővült az extrémpálya.