A szervezők már várják a jelentkezéseket 2018-ra, az idei díjazottak tavasz óta már közel 100 elismerést söpörtek be.
November 15. óta már lehet nevezni a 2018. május 25. és 27. között megvalósuló gödöllői 4. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amely a régió egyik kiemelkedő természet- és környezetvédelmi rendezvénye - közölték a szervezők. A 2018-as verseny keretein belül két filmszemlét hirdetnek meg. A Nemzetközi Filmszemle kategóriái:
A Kárpát-medencei Filmszemlén a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit bemutató alkotások szerepelnek három kategóriában. A fesztivál gáláján a 9 szekciódíj, valamint a Médiatanács által hagyományosan felajánlott és átadott fődíj mellett több különdíjat is átadnak.
Az idén 58 országból csaknem 300 film és 40 ezer látogató érkezett Gödöllőre. A fesztivál ideje alatt 100 filmet vetítettek ingyenesen. A fesztivál szervezőinek célja, hogy a filmszemlék által minél több, a természet, természetvédelem, környezetvédelem és tudomány területén tevékenykedő tehetséges filmes alkotót bemutasson és inspiráljon.
A fesztiválon díjazott filmeket, az alkotókkal való egyeztetés után, a szervezők további nemzetközi szemlékre nevezik. A fesztivál 2017 májusában díjazott filmjei mára összesen 98 nemzetközi díjat nyertek, ebből 71 díjat nemzetközi alkotások, 27 díjat magyar alkotók filmjei.
A jövő évben is Gödöllőről indul országos útjára a Trash Art Magyarország hulladékszobor-kiállítás és a Varázslatos Magyarország kültéri fotókiállítás. A fesztivál idején ingyenes vetítésekkel, közönségtalálkozókkal és sokszínű környezet- és természetvédelmi szemléletformáló programokkal, könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket Gödöllőn és az ország több nagyvárosában.
Kárpát-medencei amatőr fotósok és filmesek számára 2018-ban országos pályázatként hirdetik meg az Ember és Természet című fotópályázatot és a Köztünk élnek című filmpályázatot. Mindkét pályázatra több kategóriában is várják a nevezéseket.
Trash Art Magyarország - Az újrahasznosítás művészete a biodiverzitásért címmel hirdetik meg a hulladékszobor-versenyt, amelynek célja, széles körben felhívni az emberek figyelmét a hulladékkezelésre, az újrahasznosításra, amely korunk egyik legfontosabb megoldandó problémája.
A fesztivállal egy időben 2018-ban ismét megrendezik az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, amelyen kiemelten a magyar és a versenyen kívüli neves nemzetközi alkotásokat vetítik az ország több nagyvárosában. Az idén mintegy 60 ezer látogatója volt a filmnapok programjainak.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.