Szombaton érkezik hazánkba egy újabb hidegfront.
Hétvégén le fog hűlni az idő Magyarországon, egy nyugatról érkező hidegfront hatására eső, hóeső és akár havazás is várható. Északnyugati szél fúj majd egész nap, azonban a felhőtakaró nyugat felől lassan felszakadozik és kisüt a nap. Ennek ellenére hűvös időre kell számítani, napközben legfeljebb 2 és 6 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.
Vasárnap még mindig részben felhős lesz az ég, azonban egyre jobban erősödni fog az északnyugati szél. A reggeli mínuszok után is legfeljebb 5 fokig emelkedhet a hőmérők mutatója.
A jövő héten elején szintén fagyos hajnalokra kell készülni és a legutóbbi előrejelzések szerint újra havazni fog, igaz még nem lehet tudni mennyit.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.