2018.06.23, Szombat

Hirdetés

Több mint tíz százalékkal javultak a rákos gyógyulási mutatók
lokal.hu

Több mint tíz százalékkal javultak a rákos gyógyulási mutatók

MTI

2017.12.20. 16:17

Korszerűsített onkológiai szakkönyvet adott ki az Országos Onkológiai Intézet, ennek kapcsán a friss kezelési eredményekről is beszámolt az intézmény vezetője.

Hirdetés

Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók - mondta Kásler Miklós onkológus, egyetemi tanár szerdán. Az MTI-nek abból az alkalomból nyilatkozott, hogy szerkesztésében megjelent Az onkológia alapjai című kötet ötödik, aktualizált és bővített kiadása.

Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója elmondta, a több mint 1300 oldalas munka annak az 1994-es kiadásnak a korszerű változata, amely Európában elsőként tekintette át e megbetegedéseket, minden szövettani típusra, stádiumra, előrehaladottsági fokra és szervre lebontva az ismereteket, terápiás algoritmust kínálva. Ezzel a létező legkorszerűbb módon áll a magyar orvosok rendelkezésére az irányelv-gyűjtemény, amely bármilyen helyzetben útmutatást ad a teendőkről - jegyezte meg a szakember.

Kásler Miklós hangsúlyozta: rendkívül összetett az onkológiai diagnosztika és kezelési rend, hiszen rák elnevezés alatt mintegy 250 szövettani megbetegedést tartanak számon, ezért lényeges, hogy összegezzék a felismerés és a kezelés komponenseit.

Mint mondta, a teljes hazai orvostársadalmat szólítják meg a Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kötettel, amely az egyetemi tananyagok között is helyet kap. Hozzátette: Magyarországon a halálozások negyede vezethető vissza onkológiai okokra, s ez az arány megegyezik az európai átlaggal.

rákorvoskönyvgyógyítás