2024.10.05, Szombat
Új Kispál és a Borz-lemez jelent meg 19 év után
Fotók: MTI/Illyés Tibor

Új Kispál és a Borz-lemez jelent meg 19 év után

MTI

2023.05.10. 09:34

Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg a Kispál és a Borz. A kilencvenes-kétezres évek legnépszerűbb magyar zenekara május 12-13-án ad dupla koncertet a Budapest Parkban, mindkét fellépés teltházas.

"Nehéz megmondani, mi vezetett idáig. 2010-ben a Szigeten elbúcsúztunk a közönségtől, aztán lényegében elmentem nyugdíjba. Persze a Fishing On Orfűn három éven át vissza-visszatértünk, de akkor még szó sem volt új dalokról. Aztán (Lovasi) Andrásnak a koronavírus-járvány alatt voltak ezek a kis létszámú kerti koncertjei, amibe bekapcsolódtam, közben sokat beszélgettünk és jött néhány ötlet. Ugyanaz a kémia, mint régen" - mondta Kispál András gitáros az MTI-nek.

Az együttes legutóbbi lemeze, az Én, szeretlek, téged 2004-ben jelent meg

A frontember, énekes-basszusgitáros Lovasi András szerint valószínűleg el kellett telnie bizonyos időnek ahhoz, hogy újra berobbanjon a szikra közöttük a dalszerzésben. Hozzátette: ha a zenekarban nem is vesztek össze, mindenkiben voltak tüskék, talán sérelmek is, amiket fel kellett dolgozni, el kellett engedni.

Az első négy-öt új Kispál-Lovasi-dal, köztük a Rózsaszín és a Beszorult mondat 2021 novemberében született. Ahogy Kispál fogalmaz, nem tudatosan kezdte próbálgatni a riffeket, spontán jött az egész.

 

 

A lemez tizenegy dala sokféle hangzású, mégis jellegzetes Kispál és a Borz-anyag

Kispál és Lovasi mellett az alapcsapatban Dióssy D. Ákos billentyűs hangszereken játszik, Bajkai Ferenc pedig dobol. A koncepció az volt, hogy többféle felállásban, közreműködőkkel rögzítsék a számokat, így például három dobos játszott: Bajkai, Bräutigam Gábor, az eredeti tag, és a Kispál és a Lovasi néven futó projektben ütőhangszeres G. Szabó Hunor.

"Számomra fontos, hogy Bräutigam két számban is szerepelt az albumon. Másfél évre elvonult, nagyon sok mindent átértékelt magával és a zenekarral kapcsolatban, örülök, hogy ilyen formán részese lett a Kispál jelenlegi történetének, a Parkban is ott lesz velünk" - fogalmazott Lovasi András."

A címadó dalban komoly szerepet kapott, és nagyon szellemes szöveget ad elő Krúbi, aki a mai tizen-huszonéves generáció egyik legnépszerűbb rappere.

Lovasi szerint az irántuk érdeklődést mutató fiatalok legnagyobb része a szülőktől hallott Kispál és a Borzot, a hiphop közönségének csak Krúbi miatt nem lesznek érdekesek, maradnak boomerek.

"Az albumot egyrészt magunknak csináltuk, illetve azoknak, akik a Kispál és a Borz előző lemezeit is ismerik. Krúbit tehetséges, sokoldalú zenésznek tekintem, a határai nem ott vannak, ahol a legtöbb hiphop előadónak, mert tud énekelni és zenét szerezni" - jegyezte meg Lovasi András.

Három számban (Letehetetlen; Bodobács; Tündi, Bandi és én) szaxofonjáték hallható, Babcsán Bencéé, ami különleges színfoltot ad a Kispál-daloknak. A frontember lánya, Lovasi Eszter a Gombokban énekel, Kiss Tibor (Quimby) gitárjátéka az Itt lehet című dalt színesíti, Szesztay Dávid gitáron és zongorán működik közre három számban.

Négy bemelegítő koncerttel is készülnek

A Kispál és a Borz négy bemelegítő koncerttel (Luxembourg, Zürich, London, Bátorkeszi) készült a május 12-13-i Budapest Park estekre. A négytagú alapzenekar mellett Németh Juci, Babcsán Bence, Bräutigam Gábor, Leskovics Gábor és Szesztay Dávid, valamint egy meglepetésvendég lép színpadra.

Lovasi leszögezte: ez nem lemezbemutató lesz, az új anyagról csak a Beszorult mondatot és a Gombokat fogják eljátszani.

"A rajongók a régi dalokra kíváncsiak, de azért tervezünk egy igazi lemezbemutatót is, talán egy kisebb helyen. Több fellépésünk nem lesz idén, de a Kispál és a Lovasi nevű formációval - amelyben Babcsán Bence és G. Szabó Hunor van velünk, és ők nagyon innovatív zenészek - lesz néhány.

Az első a Fishingen, ami kizárólagos fesztiválkoncert lesz, majd számos más helyen. A hangzásunk egy kicsit a Morphine-ra emlékeztet, amely egy remek amerikai rocktrió volt a kilencvenes években, és a basszusgitár-szaxofon-dob hármasra épített" - mondta Lovasi András az MTI-nek.

A Beszorult mondat a digitális platformokon és CD-n érhető el, de ősszel vinylen is megjelenik.

Országoszenekoncertzenekar