Tizenhatodik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakáját szombaton, a programsorozathoz idén ötvenegy fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
A hazai strandok minden évben sokszínű programokkal készülnek a szezonra, amelyhez a Magyar Fürdőszövetség országos kezdeményezésekkel is hozzájárul, ilyen a Strandok éjszakája, amelyen színvonalas programokkal várják az éjszakai fürdőzés kedvelőit - olvasható a fürdőszövetség MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Kiemelték: országszerte több mint ötven helyszínen - többek között a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben, a Gyulai Várfürdőben, a Debreceni Aquaticum Strandon, valamint a makói Hagymatikum Gyógyfürdőben - válogathatnak az érdeklődők a legkülönbözőbb programokból.
A családokra és a gyerekekre gondolva már napközben is szerveznek programokat, lesz például arcfestés, animációs programok, strandröplabda és aquafitness.
A résztvevőket strand-, pool-, koktél-, lufi- és habparti, valamint zenés és táncos programok is várják. A koncertek és DJ-k mellett Berettyóújfaluban, Debrecenben és Miskolcon habparti, Marcalin szépségverseny, Leányfalun zumbaest, Zalakaroson zongoraest, Igalon karibi show, Ráckevén pedig tematikus japán nap is várja a fürdőközönséget.
A Strandok éjszakája akcióban résztvevő fürdők az aznapi nyitvatartást maguk alakítják ki. A strandok többsége ezen a napon éjfélig nyitva tart, azonban akadnak olyan helyszínek is, ahol hajnali 1 vagy 2 óráig tartanak a programok. Több helyszínen kedvezményt is nyújtanak a fürdők az éjszakai strandolásra érkezőknek.
A programhoz csatlakozó fürdők teljes listája a https://www.furdoszovetseg.hu/programok/strandok-ejszakaja-2025-csatlakozo-furdok/ linken érhető el.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.