A havi adatokat tekintve szerény bővülés, míg az első négy hónapot összegezve minimális csökkenés figyelhető meg az ágazatban.
Általános vélekedés a hazai építőipari fórumokon, hogy az elkövetkező időszakban a kötött pályás fejlesztések kerülnek fókuszba, ahogy azt a budai fonódó projekt újabb ütemének elindulása is jelzi. Ugyanakkor a KSH legfrissebb adatai szerint már az idei áprilisi szerény iparági bővülést az út- és vasútfejlesztések alapozták meg.
Az intézmény honlapján ugyanis az olvasható, hogy az ágazat áprilisban 2,6 százalékkal növekedett az előző év azonos hónapjához képest: eközben az út- és vasútfejlesztések kiugró mértékben 47,6 százalékkal bővültek.
A KSH honlapján kiderül, 2026 áprilisában az építőipari termelés volumene a nyers és a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján egyaránt 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 6,2%-kal kisebb, az egyéb építményeké 13,9%-kal nagyobb volt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 6,9%-kal felülmúlta a 2026. márciusit.
Összességében nézve 2026 első négy hónapjában az építőipari termelés volumene 2,2%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
2026 áprilisában az előző év azonos hónapjához képest a két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 6,2%-kal csökkent, az egyéb építményeké 13,9%-kal bővült.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 11,6%-kal kisebb, az egyéb építmények építése 19,2, a legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 4,4%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésének bővülését az út, vasút építése alágazat 47,6%-os volumennövekedése eredményezte, csaknem 30 százalékponttal hozzájárulva az ágazat teljesítményéhez.
A megkötött új szerződések volumene az előző év azonos időszakihoz mérten 4,0%-kal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 9,3%-kal visszaesett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 1,1%-kal nőtt.
Az építőipari vállalkozások április végi szerződésállományának volumene 5,4%-kal meghaladta a 2025. áprilisit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 4,5%-kal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 9,8%-kal nagyobb volt.