2024.10.13, Vasárnap

Pályázható az Élelmiszerlavina program

2016.01.29. 12:26

Február 18-ig várják önkormányzatok, oktatási intézmények és civil szervezetek pályázatait a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában. A nyertes pályázók több százezer forint értékű zöldség vetőmaghoz juthatnak, amelyből közösségi termelést indíthatnak földjeiken.

A hetedik alkalommal szervezett programba olyan saját, vagy bérelt földterületekkel rendelkező pályázókat várunk, akik vállalják, hogy a vállalatunk által felajánlott zöldség – többek között burgonya, paradicsom, paprika, hagyma, cukkini - vetőmagokat elvetik, gondozzák, betakarítják, majd a terményeket nehéz sorsú családoknak, időseknek, fogyatékkal élőknek adják, hangsúlyozta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója.

  • A támogatott pályázók nagy része hátrányos helyzetű térségekből kerül ki, ahol kevés a munkalehetőség. Az Élelmiszerlavina program nyertesei az aktív munkába is bevonják a rászoruló embereket, akik így tapasztalatokat szereznek a kerti munkákban. Az elmúlt években többen ennek hatására kezdték el ismét művelni területeiket, ezt mindenképpen fontos eredménynek tartjuk a tényleges támogatáson túl - tette hozzá Czigány Tibor.

Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke elmondta: a kiválasztott szervezetek támogatásának mértékét elsősorban a felajánlott földterületük és termelési kapacitásuk, valamint a támogatni kívánt rászorulók számában állapítják meg. A Syngenta által felajánlott összesen több millió forint értékű vetőmagokból egy pályázó akár félmillió forintos vetőmag csomagot is kaphat márciusban. A pályázaton részt vehet minden Magyarországon bejegyezett jogi személyiséggel rendelkező civil szervezet, oktatási intézmény és önkormányzat. A megvalósításba egyéb szervezeteket is, például helyi cégeket, egyházi szervezeteket is bevonhatnak.

Cseh Balázs elmondta: 2015-ben százhetven tonna terményt takarítottak be 52 önkormányzat és nonprofit szervezet földjein. Az élelmiszernövények 14 ezer nehéz sorsú emberhez kerültek. Az Élelmiszerlavina története során eddig már 115 ezren kaptak segítséget.

A 2016-ös Élelmiszerlavina program pályázati kiírása itt tekinthető meg:

http://elelmiszerbank.hu/hu/szervezeteknek/aktualis_palyazatok/elelmiszerlavina_palyazati_felhivas_-_2016.html#.VqsQ0FnGBqz

 

A Syngentáról

A Syngenta a világ egyik vezető vállalata, 90 országban van jelen és mintegy 27.000 munkatársa van.  A Syngenta Magyarországon évek óta piacvezető a növényvédő szerek területén. Cégünk Magyarországon vezető szerepet játszik szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában és forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában.

Elkötelezett célunk, hogy életre keltsük a növényekben rejlő lehetőségeket. Világszínvonalú tudományos eredményeink, globális hálózatunk, és partnereink iránti elkötelezettségünk képessé tesz minket arra, hogy növeljük a növények termőképességét, elősegítve ezzel az emberek egészségének és életszínvonalának javulását, miközben tudatosan óvjuk környezetünket. További információért keresse fel a www.syngenta.hu honlapot.

Jövőre vonatkozó megállapításokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatos figyelmeztetés. Ez a dokumentum jövőre vonatkozó nyilatkozatokat, előrejelzéseket is tartalmazhat. Ezen nyilatkozatok esetében fennáll az a kockázat, hogy a valódi eredmények eltérnek a jövőbe tekintő kijelentésektől. Kérjük, tekintse meg az ezzel kapcsolatos nyilvános Syngenta iratokat, melyet az egyesült államokbeli adatvédelmi bizottsághoz (Securities and Exchange Commission) benyújtottunk. Ezekben információt kaphat a kockázatokról és egyéb bizonytalan tényezőkről. A Syngenta nem rendelkezik kötelezettséggel az előretekintő kijelentéseinek aktualizálására, az érvényes eredmények, vagy új feltételezések elfogadására vonatkozólag. Ez a dokumentum nem képezi ajánlat, eladási, vagy kiadási felszólítás, vagy részvényjegyzési ajánlat részét. A dokumentum szerződéskötés alapját sem képezheti.

 

A Magyar Élelmiszerbank Egyesületről

Az Élelmiszerbank több, mint 10 éves fennállása óta folyamatosan növeli a megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott, feleslegessé vált élelmiszert, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank 2015-ben 2600 tonna élelmiszert juttatott el ingyenesen nélkülözőkhöz.  220 partnerszervezetén keresztül közel 300.000 rászorulót lát el rendszeresen. 2005-ös megalakulása óta 37 400 tonna élelmiszert osztott ki közel 17,2 milliárd forint értékben.

fotó: agroinform.com

Galéria

Gazdaságvetőmagélelmiszertermelésföld