2024.10.03, Csütörtök

Kőbánya-Kispestről indul a reptérre vezető vasút

vg.hu

2016.10.13. 14:26

A tervek szerint Kőbánya-Kispest és Monor között járna az a vonat, amely mind Budapestről, mind vidékről nagyban megkönnyítené a Liszt Ferenc repülőtér elérését.

Elkészült a budapesti repülőtéri vasút építésének megvalósíthatósági tanulmánya – írja a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján. E szerint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a kötött pályás közlekedésbe Kőbánya-Kispest és Monor állomások a reptérán át történő összekötésével kapcsolnák be, 22 kilométer hosszú, az országos vasúthálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított pályával.

Azok, akik tömegközlekedéssel akarnak Budapest belvárosából a reptérre utazni, a kőbánya-kispesti megállóban szállhatnak fel a vonatra, ami innen bekanyarodik majd a repülőtér területére, ezután pedig folytatja útját Monor felé. A fejlesztés így a dél- és kelet-magyarországi nagyvárosokból is lehetővé teszi a légikikötő gyors megközelítését, hiszen nem kell bevonatozni a belvárosba, hanem közvetlenül el lehet majd érni a repteret.

 

Füstbe ment tervek után mégis megvalósulhat az összeköttetés

A korábbi, meghiúsult tervek között szerepelt a 3-as metró reptérig történő meghosszabbítása, illetve hogy a Nyugati vagy Keleti pályaudvarról gyorsvasút közlekedjen Ferihegyre. Ehelyett egyedül a Ferihegy 1-es terminált kapcsolták be a vasúti hálózatba: a Ferihegynél kialakított megállót felüljáróval kötötték össze a reptérrel. A néhány százmillió forintos, uniós pénzből megvalósult beruházás elkészülte után nem sokkal azonban bezárt az 1-es terminál.

A budapesti repülőteret a várossal összekötő vasút azonban az utóbbi időben már nem csak a kormányzati tervekben szerepel: a reptér növekvő forgalma is sürgeti a kötött pályás összeköttetés megteremtését, sőt, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat közlekedésfejlesztési projektjei között is kiemelt helyet foglal el.

A beruházás összege még nem ismert, hiszen a fejlesztés egyelőre az előkészítés fázisában van, ezt uniós forrásokból fedezik. A projekt megvalósításáról, a beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről a fejlesztési tárca szerint majd a kormány dönthet. Egyelőre nem tudni, mikor kezdődhet el a beruházás, és mikor szállíthat utasokat a Ferihegyre tartó vonat, de mivel a budapesti olimpia előkészítői is számolnak a reptéri vasúttal, nem kizárt, hogy az uniós ciklus második felében elindul.

Liszt Ferenc repülőtérPest megyevasút2024-es olimpia