2024.12.04, Szerda

Modern irodakapacitás terén is fejlődik Kelenföld

magyarepitok.hu

2017.09.11. 07:30

Épül a XI. kerületi Bartók Udvar második üteme: hétszintes iroda kivitelezése kezdődött el az újbudai villamosvonal mentén.

Modern megjelenésű irodaház születik a Bartók Béla út 105-113. alatt, ezzel bővül a korábban négy épületből álló Bartók Udvar. Az IB Irodaház Kft. beruházásában zajló projekt három üteméből az első néhány héttel ezelőtt vette kezdetét az A-Híd Zrt. kivitelezésében, a korábbi raktár- és trafóépület bontásával.

Az „A” kategóriás irodaház-együttes a meglévő parkolóházzal összeépülve jön létre, s 24 ezer négyzetméternyi irodaterületet kínál majd. Az első ütemben ebből 8 ezer négyzetméternyi iroda készül el (összesen pedig egy 12 ezer négyzetméter alapterületű épületrész valósul meg ebben a lépésben).

A képre kattintva galéria nyílik!

Az irodák a komplexum hat emeletén kapnak helyet, emellett a földszinten recepció és tágas fogadótér, alatta pedig két pinceszint is készül. A legfelső szinteken teraszokat alakítanak ki, míg az alsóbb szinteken zöldtető, az épületszárnyak között belső kert várja majd az itt dolgozókat. A pinceszinteken 226 férőhelyes parkoló kap helyet (a parkolóház meglévő 252 beállóhelye mellett), azonban a kerékpárosokra is gondoltak, számukra tárolók, zuhanyzók és öltözők épülnek.

A Bartók Udvar 2 fejlesztés első üteme 2018 negyedik negyedévére valósul meg.

Galéria

irodaPest megyeA-Híd Zrt.KelenföldÚjbuda