2024.10.15, Kedd

„Tudok én még úszni” – Cseh Laci remek idővel robbantott 200 pillangón

mti, pestpilis.hu

2017.07.25. 11:30

Tekintélyt parancsoló úszással nyitotta vizes vb-t kedden a kétszeres világbajnokunk, a szám olimpiai bajnokát kétszer is lehajrázva.

A budapesti vizes világbajnokság úszószámainak harmadik napján nagyszerű úszással mutatkozott be a kétszeres világbajnok Cseh László. A 200 méteres pillangó kedd délelőtti előfutamából a legjobb idővel jutott az esti elődöntőbe. A magyar klasszis a délelőtt elképesztően erősnek számító 1:54,08 másodperccel nyerte futamát. Ugyanebben a számban a 20 éves, olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás a hetedik idővel jutott tovább.

"Úgy ugrottam be, hogy szeretnék egy jót úszni, kellett a lelkemnek a jó idő és annyira nem is haltam meg"

- mondta Cseh László, aki az utolsó 50 méteren az olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Close-t utasította maga mögé ellentmondást nem tűrő hajrával. A szám világbajnoki címvédője úgy fogalmazott, a tavalyi olimpián elbohóckodta az előfutamot és a középfutamot 200 pillangón, és mire a döntőbe került, elment az önbizalma, végül csak hetedik lett. „Ez most mindenképp megmutatta, hogy tudok én még úszni" – fogalmazott a négyszeres olimpiai ezüstérmes, százszoros magyar bajnok.

Az esti elődöntőben Chad Le Close gyilkos tempóval, világcsúcson belüli részidőn belül kezdett, és 150 méterig vezetett is a második futamban. Ott azonban megint jött Cseh László káprázatos hajrája, aki végül 1:54,22-vel megnyerte a futamot, a hozzá hasonlóan a nagyot hajrázó Kenderesi Tamás előtt. A két magyar a második, illetve harmadik idővel lépett a szerdai döntőbe, miután a japán Sato az első futamban 1:54,04-et repesztett.

Kedd este Kapás Boglárka a 4., Késely Anna a 8. helyet szerezte meg 1500 gyorson, míg Kozma Dominik új országos csúccsal 6. lett 200 gyorson. Hosszú Katinka 200 gyorson ötödik idővel lépett a szerdai döntőbe.

A magyarok eddig két érmet nyertek a vizes vb-n, vasárnap a 4x100 méteres férfi gyorsváltó nyert hatalmas bravúrnak számító bronzot, hétfőn Hosszú Katinka megnyerte a 200 vegyest.

 

SportúszásCseh Lászlóvizes vb 2017

Ajánljuk még