2024.04.19, Péntek

Színházi előadásokkal és koncertekkel készül a váci fesztivál

2016.06.10. 07:53

Hirdetés

Előadások és koncertek színesítik a V4 Fesztivál és Színházi Találkozó programkínálatát június 28. és július 3. között Vácon.

Kis Domokos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója elmondta, a fesztivál Pozsgai Zsolt A királytalálkozó című drámájának ősbemutatójával kezdődik. A darab központi témája a visegrádi országok történelmi alapeseményének felidézése. A visegrádi együttműködés 25 éves évfordulójára született mű a történelmi hagyományokat dolgozza fel és helyezi át mai köntösbe Ruzicska László rendezésében. A darab arra hívja fel a figyelmet, hogy az akkor történtek ma is aktuálisak és fontosak.
A rendezvényen a Kassai Állami Színház Eric-Emmanuel Schmitt A szabadgondolkodó, a cseh Zlín Színház Jan Amos Komensky A Világ útvesztője és a szív paradicsoma című darabját mutatja be. Csehov Sirály című drámája ingyenes utcaszínházi produkcióban kel életre az Ukrajnából, Lembergből (Lviv) érkező Vasárnap Színház előadásában, míg a lengyel Jan Kochanowski Színház Yasmina Reza Az öldöklés istene című művét viszi színre.
A Váci Dunakanyar Színház Olt Tamás Megadom magam zenés történetét állítja színpadra, július 3-án pedig a négy ország és Ukrajna színészeinek közös előadása látható - ismertette a részleteket Kis Domokos Márk, hozzátéve: a találkozó részeként idén is tartanak workshopot a résztvevő művészekkel. 


A rendezvényen az Irie Maffia, a Halott pénz, a Kiscsillag, a Quimby, Kowalsky meg a Vega és a Tankcsapda ad koncertet. A színházi előadásokra megváltott jegyekkel a koncertek ingyen látogathatók.

forrás: mti / vacidunakanyarszinhaz.hu

Galéria

KultúraVáci Dunakanyar Színház