2024.10.12, Szombat

Vasárnaptól hatályos az új vasúti és Volán-menetrend

2015.12.12. 17:17

Több menetrendi változással kell számolniuk az utasoknak a december 13-tól hatályos új vasúti és Volán-menetrend  alapján, amely december  2016 december 10-éig marad érvényben.

A MÁV Start az új menetrendben a rendkívül alacsony kihasználtságú vonalakon ritkította a járatokat, amely révén 0,98 százalékkal csökken a 2016. évi utaskilométer, az így felszabaduló költségmegtakarítást fejlesztésre használják, a járatmegszüntetések nem érintik a munkába és iskolába járást, valamint a közúton le nem fedett területeket.
Változás a korábbiakhoz képest egyebek közt, hogy a Budapest-Komárom-Győr-Hegyeshalom vonalon a bécsi főpályaudvar megnyitása miatt új menetrendi struktúrát alakítottak ki. 
Budapest-Győr között az InterCity vonatok óránként közlekednek, és megállnak Tatán, valamint Komáromban, továbbá munkanapokon az elővárosi vonatok Budapest és Tatabánya között sűrűbben járnak.
A Budapest-Székesfehérvár vonalon pedig 13 vonat meghosszabbított útvonalon Kőbánya-Kispest és Martonvásár között jár majd, a Budapest és Veszprém között közlekedő vonatok közül hat megáll Gárdonyban is.
Csökken a menetidő a Kelenföld-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon pályafelújítás befejezése miatt, például Budapest és Keszthely között átlagosan 15 perccel lesz rövidebb az eljutás.
Új járatokat indítanak Budapestről Százhalombattára a munkába és iskolába járás időszakában, a Bécsbe tartó Hortobágy EuroCity a jövőben Nyíregyházáról indul, továbbra is érinti Debrecent és a Keleti pályaudvart.
A nemzetközi forgalomban a bécsi új vasúti pályaudvar nyitása lehetővé teszi a menetidő-csökkenést az osztrák főváros érintésével közlekedő járatoknál, emiatt a bécsi vonatok a mostanihoz képest fél órával később indulnak a Keleti pályaudvarról az új menetrendben, és harminc perccel korábban érkeznek Budapestre.
A Csehország és Németország közötti közlekedés változása miatt a Budapestről Prágán át Hamburgba közlekedő járatok közül naponta egy vonat közlekedik a teljes szakaszon, a többinél a cseh fővárosban át kell szállni, ugyanakkor Budapest és Prága között 10 perccel rövidül a menetidő.
Az új menetrendben Varsóba új EuroCity járat indul Budapestről naponta Varsovia néven.
A Volán társaságok az új menetrendben a helyközi forgalomban munkanapokon 42 704 járatot, szabadnapokon 19 515, munkaszüneti napokon pedig 16 435 járatot közlekedtetnek. 
Az új menetrendben a korábbihoz képest 381 új járatot indítanak, 284-et leállítanak, a menetrend szerinti helyközi járatokkal Magyarország 3154 településéből 9 kivételével a Volán járataival valamennyibe el lehet jutni, ebből 2364 település ráadásul csak ilyen módon érhető el.
A Volán Egyesülés korábbi tájékoztatása szerint a kiszámíthatóbb utazás érdekében a vasúti menetrendhez jobban alkalmazkodó vonal- és menetrend-módosításokat vezetnek be, illetve a vasúti közlekedést kiegészítő autóbuszjáratokat indítanak például Budapest-Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged, a Szeged-Kiskunfélegyháza-Kecskemét-Liszt Ferenc repülőtér-Budapest útvonalon.
Kínálatbővítő és a vasúti menetrendhez jobban igazodó változások lesznek országszerte, például Budapest elővárosi közlekedésében Biatorbágy, Érd-Törökbálint, Ecser-Maglód-Gyömrő térségében.
Az új menetrendben új vonalszámokat vezetnek be, egységesítik az autóbusz megállóhelyek elnevezését.
A vasúti csatlakozási helyek száma 246, ezeken a megállóhelyeken az autóbuszok előre meghatározott ideig várakoznak a késéssel érkező vonatokra.

mti

fotó: hu.wikipedia.org

Galéria

Fókuszbanvasútvolán menetrendbusz