Debrecentől és Nyíregyházától is két óra, valójában azonban időutazás a kastélyba zárt város.
Kitűnik a miliőből a négycsillagos Hotel Vécsecity Abaújban, a pazar tájba viszont tökéletesen beleolvad. A gazdag történelmi múltat őrző vidék hazánk egyik legszebbike, mégis kevéssé ismert: itt, a Cserehát ölében, Hernádvécsén áll a 18. században épült neobarokk kastély, amit néhány évvel ezelőtt Takács Tibordebreceni állatorvos álmodott és tett újra élővé. A felújítással és bővítéssel a múlt is felébredt: az elegáns szálláshely eleven krónikása a rég volt időknek, aminek a tulajdonosok biztos kézzel és kiváló arányérzékkel állítottak emléket.
A hotelben komplett várost rendeztek be: négy egysége négyféle stílust képvisel a minimal arttól a polgári lakóegységekig. Ha a vendégnek ahhoz van kedve, ki sem kell mozdulnia a kapun, hiszen a wellness részlegen szaunázhat, fürdőzhet, tökéletes nyugalomban pihenhet, a pincében bort kóstolhat, de a farmon akár állatsimogatásra is van lehetőség. Mindezt igényes, mégis a falusi élet minden előnyös jegyét hordozó környezetben, jó levegőn tehetik meg. Aki mégis kitekintene a kastélyhotel falain túlra, az hintóra szállhat: a vidék földrajzi és életmódbeli sokfélesége egyszerre elgondolkodtató és lenyűgöző. Autóba ülve néhány perc Boldogkőváralja, Füzér, Regéc, a vizsolyi Biblia vagy éppen a Hollóházi Porcelánmanufaktúra.
A Vécsecity minden évszakban más arcát mutatja; télen marasztaló menedék – tele értékkel és lehetőséggel. A kímélő elvonuláson túl – gazdag kulturális programkínálatának köszönhetően – a szórakozás terepe is, másrészt céges rendezvények, családi események, esküvők egyedülálló hangulatú helyszíne.
Aki gyönyörű környezetben csendes derűre és élményszerű feltöltődésre vágyik, annak tökéletes választás a Vécsecity egyedül, párban, de családdal, kisgyermekkel is.
Hotel Vécsecity****
www.vecsecity.hu
Hernádvécse, Béke tér 8-10.
[email protected]
Facebook: Hotel Vécsecity
forrás: civishir.hu
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.