2024.04.19, Péntek

Karácsonyi hangulat a Várkert Bazárban

MTI

2018.12.14. 14:19

Karácsonyig számos program várja a látogatókat, ahol a könnyűzenei koncertek mellett táncszínházi előadást, gyerekprogramokat és iparművészeti vásárt is rendeznek.

Hirdetés

A Várkert Bazárban vasárnap az eseménysorozat kiemelt programjaként Szárnyalás címmel a Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar táncszínházi előadását láthatja a közönség – derült ki az M1 műsorából. Az egyedi hangvételű, különleges előadáson a népzene, a néptánc és a klasszikus balett találkozik majd a színpadon – mondta el Gyutai Csaba, a Várkert Bazár igazgatója.

December 23-án a Snétberger Trió és a Snétberger Ferenc Zenei Tehetség Központ diákjai adnak koncertet.

A szervezők vasárnap délelőttönként kézműveskedéssel, délután pedig bábszínházi és meseszínházi előadásokkal várják a legkisebbeket. Igazi különlegesség lesz a program palettáján az élő betlehem a Várkert felső kertjében, ahol Jézus születésének története élő szereplők, élő állatok közreműködésével elevenedik meg.

Az adventi programok között vasárnaponként ünnepi sétára invitálják az érdeklődőket, a Sisi karácsonya - séta a Várkert Bazárban elnevésű túrán felidézik a világ meghatározó uralkodónőjének magyar karácsonyait. A Várkert Bazárban kortárs iparművészeti vásárt is rendeznek, amelyen a látogatók megismerhetik a hazai ékszertervezők, keramikusok, grafikusok és iparművészek új kollekcióit, friss ötleteit. Az eseménynek korábban az Iparművészeti Múzeum adott otthont.

AjánlóBudapestkultúrakoncertelőadáskézművességVárkert Bazár