2024.10.04, Péntek

Bürokráciacsökkentési intézkedésekről tartottak képzést

2016.01.21. 12:31

A bürokráciacsökkentéssel kapcsolatos jogszabályi változásokról, valamint az újítások gyakorlati alkalmazásáról tartottak képzést a Fővárosi- és a Pest Megyei Kormányhivatal vezetői, munkatársai számára. A Miniszterelnökség által szervezett képzést dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára és dr. György István fővárosi kormánymegbízott nyitották meg, az eseményen dr. Belányi Márta helyettes államtitkár és dr. Tarnai Richárd, pest megyei kormánymegbízott is részt vett. A módosításokkal a kormány jelentős lépést tett az egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb közigazgatás kialakítása érdekében, hiszen többek között egyszerűsödnek az eljárási szabályok, kevesebb lesz az engedélyhez kötött tevékenység, és csökkennek az ügyintézési határidők.

Dr. Kovács Zoltán államtitkár elmondta, az országban hét helyszínen tart a Miniszterelnökség konzultatív megbeszéléseket a járási, illetve kerületi hivatalvezetők, a hatósági osztályvezetők, valamint a kormányhivatalok hatósági feladatkört végző főosztályainak vezetői számára. Mint mondta, reményeik szerint ezek a képzések segítik majd a kormányhivatalokban, járási hivatalokban dolgozók, illetve a miniszterelnökségen dolgozók munkáját is. Szólt az idén júliusban életbe lépő közszolgálati életpálya modellről is, amely első körben a járási- és kerületi hivatalok dolgozói számára jelent majd 30 százalékos nettó illetménynövekedést.
Dr. György István budapesti kormánymegbízott a magyarországi modern közigazgatás történetének legnagyobb átalakításának nevezte a kormány által 2010-ben megkezdett folyamatot. Úgy fogalmazott, a kormány célja a valóban szolgáltató állam, szolgáltató közigazgatás megteremtése annak érdekében, hogy minél gyorsabb és hatékonyabb legyen az ügyintézés, amely során az állampolgárok a lehető legegyszerűbben, legkevesebb kellemetlenséggel intézhetik el ügyeiket. Mint mondta, ez az ország versenyképessége szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A kormánymegbízott emlékeztetett, az országgyűlés által novemberben elfogadott, és január elsejével életbelépő módosítások mintegy 110 törvényt érintettek. – A változások reményeink szerint javítani fognak a területi közigazgatás helyzetén, a pozitív változásokat pedig az ügyfelek, az állampolgárok is mielőbb megtapasztalják – hangsúlyozta dr. György István.
A köszöntők után dr. Belányi Márta, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár előadásával kezdetét vette a szakmai program.
forrás: kormanyhivatal.hu

Galéria

Fókuszbanügyintézésbürokráciacsökkentésközigazgatás