Péntektől vasárnapig színes programokkal, koncertekkel és tökös ételekkel várja az érdeklődőket a XIII. Rácalmási Tökfesztivál.
A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg szeptember 16. és 18. között a Tökfesztivált. A három napos esemény alatt koncertek, több alkotótechnikát felvonultató kézműves foglalkozások, tökfaragás, tökös ételkóstolás, kiállítások és gyerekprogramok kerülnek megrendezésre, valamint megválasztják a tökkirályt is.
Eközben a várost feldíszítik a lakók által tökből készített vidám installációkkal – ezek a fesztiváli kisvonattal is megtekinthetők. Az installációk egyik leglátványosabb eleme az öt méter magas tökpiramis.

A színpadi és kézműves programok mellett a fesztivál különlegessége, hogy szombaton töklámpás gyaloglást, vasárnap pedig töklámpás bringatúrát szerveznek. A fesztivál helyszíne a Jankovich-kúria, ahol a kiállítótermekben tökfaragó művészek bemutatója és népművészeti kiállítások is megtekinthetők.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.