2024.10.03, Csütörtök

Csaknem egymilliárdot költenek iskola- és óvodabővítésre Veresegyházon

2015.11.23. 11:26

Új, kilenc tantermes iskolát építenek és két óvoda bővítését, korszerűsítését is előkészítették Veresegyházon. A három projekt összköltsége megközelíti az egymilliárd forintot - tájékoztatta a Pest megyei település független polgármestere kedden az MTI-t.

    Pásztor Béla elmondta, hogy az új iskola speciális fejlesztést igénylő gyerekeket fogad majd két korosztályban, ennek megfelelően az épületben Kincstár és Szófogadó néven két egységet alakítanak ki. Az építkezéshez az állam 300 millió forintot biztosít, míg az önkormányzat az előkészítésre, valamint egy szabad telek biztosítására 100 milliót költ. 
    A várhatóan jövő szeptemberben megnyíló 9 tantermes, 100-120 férőhelyes iskola létrehozása az eszközökkel és egyéb költségekkel együtt mintegy félmilliárd forintba kerül majd. A projekt lebonyolításához szükséges pályázatokat decemberben bírálják el - tette hozzá a polgármester.
    Közlése szerint két helyi óvoda bővítése, modernizálása is megtörténik a közeljövőben. A Lévai utcai intézményben körülbelül 200 millió forintból növelik a foglalkoztatótereket, így biztosítva az eddiginél kényelmesebb elhelyezést a gyerekeknek, míg a Széchenyi utcai óvoda négy foglalkoztatóteremmel bővül. Ez a projekt is csaknem 200 millió forintba kerül. Mindkét óvoda modernizálásának költségét önkormányzati forrásból fedezik.

mti

fotó: www.veresiovik.blogspot.hu

 

Galéria