Addig úszok, amíg élek, mert amíg élek, úszom! – így hangzik Bánki Horváth Béla receptje, akinek a szeretet az egyik legfőbb éltető ereje.
Kedden délelőtt tizenkilencedik világbajnoki címét nyerte a budapesti FINA Masters világbajnokságon Bánki Horváth Béla. Az 1920-ban született sportember 200 méter háton egyedüli indulóként gyűjtötte be az aranyérmet a korosztályában (95-99 évesek) 7:48,35 perces eredménnyel. A vizes világbajnokság mezőnyének legidősebb úszóját a Margitszigeten hatalmas szurkolás segítette a lelátóról a világverseny honlapja szerint.
Az orosházi születésű úszó 2015-ben szintén 200 háton ért el korosztályos világcsúcsot a kazanyi vb-n, akkor 5:24,2 perc alatt teljesítette a távot, 21 éves rekordot megdöntve.
Harminc év kihagyás, közel négy év hadifogság
A vb honlapja által készített interjúból az is kiderül, Bánki Horváth Béla ugyanebben a margitszigeti medencében nyert 1938-ban ifjúsági országos bajnokságot, a felnőtt országos bajnokságokon egészen 1955-ig szerepelt, öt éven át az úszóválogatottnak is tagja volt. Mindezek után 65 évesen, 1985-ben tért vissza a versenyszerű úszáshoz a veteránok között. Addigra befejezte civil pályafutását, melyen agrármérnökként tanárkodott.
A vb legnépszerűbb sportolója azzal együtt őrizte meg egészségét, hogy 3 év 8 hónapnyi hadifogságot is átvészelt a Kaukázusban, ahol kubikusként dolgoztatták. Az egészséghez szerinte a legfontosabb a genetika, másodsorban a kevésbé feszített életvitel, ugyanakkor a táplálkozásra is odafigyel. A sportága szerinte rengeteget változott, úgy véli, ha ő úgy úszott volna, mint a mai fiatalok, akkor már tíz éve nem élne. „Pár éve még minden nap úsztam, általában 1000-2000 métereket, ma már „csak” 4-500 métereket heti három alkalommal” – árulta el.
Meddig még?
Nem csak a sport egészíti ki a mindennapjait, nagyon szeret kertészkedni és szereti a természetet is, de a családjával töltött idő számára a legfontosabb: „A szeretet él bennem, ez az egyik legfőbb éltető erőm”.
A 32 éve újra felfedezett sportágtól már soha nem fog elszakadni: „Egyszer megkérdezte tőlem egy orosházi nyelvprofesszor, hogy meddig akarok én még úszni? Azt válaszoltam, Lacikám addig úszok, amíg élek, mert amíg élek úszom!"