2024.10.13, Vasárnap

Új pláza alakítja át Óbuda rozsdaövezetét

MTI

2018.05.09. 16:09

Több mint 60 milliárd forintos beruházással 2021-re épülhet fel a Szentendrei út új, modern bevásárlóközpontja, egy német cég fejlesztésében.

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél. Az 52 ezer négyzetméter bérbeadható területű, 170 üzletnek helyet adó plázában három szinten kapnak majd helyet a kereskedelmi egységek és éttermek, kialakítanak 1800 parkolóhelyet, lesz 4D technológiával működő mozi és tetőkert is.

A bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja. Ebben az esetben a társaság 200 millió eurós (62,8 milliárd forintos) beruházási költséggel tervezi megvalósítani a projektet - mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón.

Az üzletközpont még 2013-ban felmentést kapott a plázastop alól, más engedélyekkel együtt ezt is frissíteni kell. A tervek szerint az idei engedélyeztetések után 2019-ben megkezdődhet az építkezés, amit 2021-ben fejeznek be.

A képre kattintva galéria nyílik! (látványtervek: ece.com)

 

A környék infrastruktúrája is javul

Az ügyvezető kiemelte: az új üzletközpont optimális közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, jól megközelíthető lesz kocsival, busszal és HÉV-vel is, valamint fontos szempont volt az is, hogy a vonzáskörzetben nincs sok versenytárs, a vásárlóerő pedig kedvező. A bevásárlóközpont felépítése mintegy ezer új munkahelyet hoz létre, rehabilitálja a kerületnek ezt az értékes részét, és javítja a térség infrastruktúráját.

A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel. Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP és a fogyasztás, és csökken a munkanélküliség.

Az ECE tájékoztatása szerint az anyavállalatot 1965-ben alapította Werner Otto, a csomagküldés úttörője. Mintegy 200 bevásárlóközpontot üzemeltetnek 12 országban. A magyarországi leányvállalat 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet Magyarországon, Budapesten, Pécsen, Győrben és Szegeden az Árkádokat, valamint Debrecenben a Fórumot.

Galéria

FókuszbanbevásárlóközpontÓbuda