2024.03.29, Péntek

Isten létével magyarázza hihetetlen gyógyulását az amerikai kisfiú

thesun.co.uk, mti

2018.05.08. 15:18

Az orvosok nem láttak esélyt a felépülésére, le akarták kapcsolni az őt életben tartó gépről, ám egy nappal előtte megindult az agyműködése. Mára beszélni, járni és olvasni is tud.

Hirdetés

„Erre nincs más magyarázat, csak az Isten. Csakis így történhetett meg. Még az orvosok is ezt mondják” – így foglalta össze gyógyulásának lényegét egy csodálatos gyógyuláson átesett amerikai fiatal.

A 13 éves Trenton McKinley hétszeres koponyatörést és súlyos agyi traumákat szenvedett márciusban. Az alabamai Mobile-ban felugrott ugyanis egy utánfutóra, amelyet egy munkagép vontatott, majd leesett, az utánfutó átfordult és fejbe vágta. 

A fiú a baleset után agyhalott állapotban volt, és csak a gépek tartották életben. Több koponyaműtéten esett át, veseproblémái léptek fel és szívrohama is volt. Több alkalommal is beállt nála a klinikai halál, egy ízben 15 percen keresztül. Bár ekkor is újraélesztették, az orvosok szerint olyan súlyosan sérült az agya, hogy csak vegetálásra lesz képes a hátralevő idejében, soha nem fog felépülni, szervei azonban öt, átültetésre váró gyereket menthetnének meg. Ekkor a szülők aláírták a szervadományozásról szóló papírokat. "Igent mondtunk, ami Trenton életben tartását is jelentette, hogy az átültetésekig tisztán tartsák a szerveket” - mondta az anya.

Egy nappal az őt életben tartó gép lekapcsolása előtt azonban Trenton életjeleket mutatott, agyi aktivitása és mozgása is megindult. Március végén már önállóan lélegzett, és fel is ébredt, ráadásul teljes mondatokkal beszélni is tudott.

A fiúnak mára még mindig vannak fájdalmai és rohamai is, szüksége lesz egy koponyaműtétre, de beszélgetés mellett járni, olvasni és matekozni is tud már.

Fókuszbanegészségorvostudománygyógyulás

Ajánljuk még