Az Épkar folyamatosan dolgozik a fővárosi műemléképület teljeskörű restaurálásán.
Januárban nyerte el az Épkar Zrt. végzi el a budapesti VI. kerületben található Hunyadi téri vásárcsarnok restaurációját, most nemrég pedig már közzé is tettek egy fotógalériát a munkálatok előhaladásáról. A műemlékrekonstrukciós munkában tapasztalt cég egy mintegy 1,14 milliárd forintos projektben újítja fel a terézvárosi épületet.
A beruházás során a homlokzaton restaurálják többek közt a díszes homlokzati felületeket, a domborműves szobrászati díszeket, a fém nyílászárókat és kovácsoltvas elemeket, a mészkő anyagú elemeket, illetve a 8 darab oroszlánfejes díszítéses díszburkolatot.
A felújítás részeként továbbá 95 darab lámpatestet és 6 darab LED-szalagot szerelnek be, ezen kívül új homlokzati díszvilágítást építenek ki.
Az 1897-ben átadott, Cziegler Győző tervei alapján épített vásárcsarnokban az Épkar közlése szerint
Emellett még az épület lábazatát is javítják a hiányzó köveket pótolva.











Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.