2024.10.13, Vasárnap

Fülemülék éjszakája számos helyszínen a megyében

2016.04.27. 08:09

Április végén és májusban a kora esti és éjszakai órákban csendül fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke.

Április végén és májusban a kora esti és éjszakai órákban csendül fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Hallgassa meg Ön is szakvezetéssel, mutatjuk hogy a megyében hol és mikor.

A fülemüle, vagy másnéven csalogány vonuló madár. A hímek tavaszi hazaérkezésüket követően azonnal énekelni kezdenek, késő délutántól kora estig elbűvölve nem csak a faj tojóit, de bennünket, embereket is. Sőt, nem csak napközben, hanem a költési időszak első felében egész éjszaka dalolnak. A Magyar Madártani Egyesület (MME) minden év áprilisában és májusában Fülemülék éjszakája programokkal várja az érdeklődőket. 

Április-május folyamán az országban több mint ötven helyszínen várják az MME szakemberei a természetszerető embereket, így természetesen Pest megyében is több helyszínen. Bár a fő attrakciót a fülemülék jelentik, a májusi estéken több más madárfaj: rigók, vörösbegy, poszáták képviselői is énekelnek, így folyamatosan van mit hallgatni, megfigyelni, amiben az MME madarászai segítenek.

A program a meghirdetett, többségében könnyen megközelíthető települési helyszíneken általában a délután második felében, még világosban, az érdeklődők gyülekezésével kezdődik. Amint összegyűlik 15-20 fő, madarász terepi vezetőinkkel folyamatosan indulnak a madármegfigyelő csoportok.

Ott, ahol madárgyűrűzés is zajlik, óránkénti hálóellenőrzések is színesítik, majd a madarak jelölése és kézben fotózása is színesítik a programot.

A csoportvezetők a rövid, nem kimerítő, sétáló sebességű túra közben folyamatosan felhívják a figyelmet a kínálkozó látnivalóra, mesélnek a madarakról, beszélgetnek a vendégekkel, és természetesen kérdezni is lehet tőlük.

Amint az esti szürkülettel a többi madár elhallgat, rázendítenek a fülemülék. Ilyenkor a hímek se látnak, se hallanak, nemigen zavartatják magukat, ezért a csoportok nem ritkán két-három méterről hallgathatják az elképesztő hangerejű és változatosságú éneklést.

A program a sötétség beálltával zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat.

Pest megyei helyszínek:

Helyszín: Nagykáta
Időpont: 2016. május 7. 19.00-20.30 óra
Találkozó: Nagykáta-Tápióbicske, 1848-as emlékmű (NATURA 2000-s terület) Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Suri Ferenc 30/2093-991, Lengyel János 70/2064-225

Helyszín: Tápiószele
Időpont: 2016. május 13. péntek, 18.00-22.00 óra
Találkozó: Tápiószele, Blaskovich Múzeum parkja
Program: Marak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése. A fülemüle bemutatása. Alsó tagozatos tanulók „madaras” műsora”. Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak bemutatása, megjutalmazása. A parkban kihelyezett madárodúk ellenőrzése, bemutatása. Madármegfigyelés. Rövid ismeretterjesztő film vetítése, „Év madara”a haris. A túraútvonal hossza 1 km.
További információ: Rubint Kinga 30 260 6979 , Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Tápióság
Időpont: 2016. május 21. szombat, 18.00- 21.00 óra
Találkozó: Sportcsarnok előtti parkoló, Papp Károly u.
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak bemutatása, jutalmazása. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Sári Gergő 70/2004-272, Kertész László 30 352 2038.

Helyszín: Tápiószecső
Időpont: 2016. május 14. szombat, 19.00-21.00 óra
Találkozó: Tó u. vége, az Alsó-Tápió patak hídjánál. ( NATURA 2000-s terület. )
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 2 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038 , Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Tápiósüly (Sülysáp)
Időpont: 2016. május 27. péntek, 19.00- 21.00 óra
Találkozó: Piactéri parkoló, (311-es főút mellett)
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása. Útvonal ismertetése. Madármegfigyelés. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038, Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Kóka (Új helyszín! Ritva-Kenderföld, NATURA 2000 terület)
Időpont: 2016. május 28. szombat, 19.00-22.00 óra.
Találkozó: Civil Ház.
Program: Madarak és Fák Napja ünnep történetének ismertetése, fülemüle bemutatása, Az „Év madara” rajzpályázat díjazottjainak megjutalmazása. Madármegfigyelés, odúellenőrzés. A túra végén Kiss Szabolcs amatőr csillagász az ég rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket. Csillagászati bemutató. A túraútvonal hossza 3 km.
További információ: Kertész László 30/3522-038, Mikus Máté 30/5911-032

Helyszín: Dunakeszi, Tőzegláp
Időpont: 2016. április 29-én, pénteken 18:30-21:30-ig
Találkozó: A tőzeg-tavi horgászháznál, megközelíthető az Auchan és Bay-Way áruházak között, a csatorna hídon gyalogosan átkelve, majd balra.
Program: Rövid séta alatt a láp bemutatása, fülemüle koncert, sötétedés után, ha nem esik az eső, vetített képes előadás.
További információ: Varga Péter 20/911-1691, [email protected]
 
Helyszín: Sződliget, horgász-tó
Időpont: 2016. május 7-én, szombaton 18:30
Találkozó: A Rábai cukrászda előtt (2. fő út)
Program: egy rövid, körülbelül 2 km séta során a fülemülék énekét évezhetjük, bepillantunk az esti ártéri erdő világába.
További információ: Horváth Tibor 30/928-4242, [email protected]
 
Helyszín: 
Vác, a Naszály déli lábánál
Időpont: 2016. május 20-án, pénteken 18:30
Találkozó: A Gombás úti Spar áruház parkolójában
Program: Egy rövid, körülbelül 4 km séta során nem csak a fülemülék énekét évezhetjük, hanem a környék madárvilágába is betekintést kaphatunk.
További információ: Nagy Csaba (30/965-9914), [email protected]

Aki egyik helyszínre sem tud elmenni, még meghallgathatja a csalogány énekét, hiszen lakott területen belül, sűrű bokrosokban, parkokban is szívesen fészkel a fülemüle, csak fülelnünk kell.

Nyitó kép: Eduardo Balogh, cikkben fotók: MME/Orbán Zoltán

Galéria

FókuszbanMagyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületcsalogányfülemülefülemüle