2024.10.14, Hétfő

Tizenkilenc tonna krumplit osztottak ki a csepelieknek

csepel.info

2016.11.06. 14:18

Idén is folytatódott az őszi ingyenes burgonya akció Csepelen. November 5-én a kerület hét forgalmasabb pontján burgonyát osztott az önkormányzat a Csepeli Városkép Kft. szervezésében, a Csepeli Városgazda Zrt. segítségével.

Az önkormányzat az Ady lakótelepen, a Béke téren, a Sétányokon, Királymajorban, Királyerdőn, Csillagtelepen és a Hárosban összesen tizenkilenc tonna Kisújszállásról származó magyar burgonyával kedveskedett a csepelieknek. Kerületi lakcímkártya felmutatásával mindenki kapott az ötkilós zsákokból, melyekből a tavalyinál hétszázzal több volt.

„Tavaly november végén tartottunk először burgonyaosztást, akkor hat helyszínen. Ennek sikerét látva úgy gondoltam, hogy idén, sőt, terveink szerint minden évben megismételjük a kerületben az akciót, ezzel is folytatva a családok, a gyermekek és az idősek támogatását. Karácsony közeledtével mindenkinek jól esik a segítség, apró öröm ez a hétköznapokban” – mondta el Borbély Lénárd polgármester, aki munkatársaival osztotta szét a burgonyát a várakozó lakosoknak. Jelen voltak az adott körzet önkormányzati képviselői is. A polgármester és csapata a Duna utcai nyugdíjasház, a Béke téri Szent József Otthon és a Simon Bolivár sétányon lévő nyugdíjasház lakóinak is több zsák krumplit ajándékozott.

HelyiadományélelmiszerCsepel