Június közepe és szeptember eleje között a hétvégéken éjszakai buszjáratok kötik össze Budapestet és Esztergomot a Dunakanyar településeivel.
Többéves egyeztetést sikerült lezárnia helyi önkormányzatoknak, miután a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyta, hogy a Volánbusz éjszakai járatot indítson a Dunakanyar községei és Budapest, illetve Esztergom között.
A buszok egyelőre próbajelleggel közlekednek szeptember végéig. Ha az utasforgalom elég nagy lesz, akkor véglegesíthetik a járatokat.
Szentendre polgármestere, Verseghi-Nagy Miklós szerint az új járatokkal nem csak a szórakozási lehetőségeket kereső fiatalok hazautazása oldódik meg a hétvégeken, hanem Szentendre nyári kulturális programjai is több ember számára elérhetővé válnak.
A járatok menetrendje itt tekinthető meg.
Három nyíregyházi vállalkozás versenyzett a közel nettó 300 millió forintos megbízásért, amelyet végül a Raskett Kft. nyert el. A kivitelező a stadion tetőszerkezetén napelemes kiserőművet, a lelátó alatt pedig akkumulátoros energiatárolót alakíthat ki.