Dunakesziben nemrég alakítottak ki egy új orvosi épületet, ahol a gyermekek váróhelyiségeiben az online közönség által ajánlott színes rajzokkal díszítették ki a falat.
Felújították és színes rajzokkal tették barátságossá a nemrég kialakított orvosi rendelőt Dunakesziben. Az önkormányzat által nemrég saját forrásból megvásárolt régi Frédikevill üzletben most két háziorvosi és egy gyermekorvosi rendelő várja a helyi lakosokat.
A gyermekek egészségügyi helyiségeit (mind az orvosi, mind a védőnői várótermet) Vámos Robi és csapata díszitette ki az önkormányzat megbízásából, a művész elmondása szerint azért, hogy könnyebbé tegyék a betegek számára a várakozást, eltereljék a figyelmet a negatívumokról.
Olyan dolgok kerültek fel a korábban fehér falra, melyeket közösségi oldalakon ajánlottak az emberek, így dinoszaurusz, kukásautó, a védőnőnél pedig szőke herceg és vár. „Ezekről bárki tud mesélni egy gyereknek. Nem véletlenek az apró figurák sem, ezeket fel kell fedezni és máris indulhat a mese. Remélem ezzel is segítem az orvosok munkáját, hiszen a kis srác gondolatai nem a betegség körül forognak majd.” – fejtette ki Vámosi Robi a dunakeszipost.hu kérdésére válaszolva.
Geotermikus fűtésre állítják át a félévszázados épület fűtését, de a külső burkolatok megújulása is jelentős megtakarítást hoz.
A Balatoni Hajózási Zrt. 1.000.000 forintot adományozott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata részére.A hagyományőrző Hajósbálon a tombola teljes bevételét jótékony célra ajánlotta fel a BAHART.