2018.06.23, Szombat

Hirdetés

Tizenöt tantermes katolikus gimnázium épül Veresegyházon
verka.hu

Tizenöt tantermes katolikus gimnázium épül Veresegyházon

MTI, kozbeszerzes.hu, verka.hu

2018.03.05. 15:15

A 2,6 milliárd forintos beruházás elkészültéig a gyerekek a régi polgármesteri hivatal épületében tanulnak.

Hirdetés

A kormány egy korábbi döntésével 600 millió forintos, pénteken megjelent kormányhatározatával pedig újabb 2 milliárd forintos támogatást nyújt a veresegyházi katolikus gimnázium megépítéséhez – jelentette be Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Beer Miklós váci megyés püspök és Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere jelképesen megtették az első kapavágásokat az építkezésen.

A gimnázium honlapjának tájékoztatása szerint az iskolaépület a Fő út 117-125. alatt többlépcsős, zöldmezős beruházásként épül. Az első ütemben a fizika, földrajz, informatika szaktantermeken kívül nyelvi termek, osztálytermek és irodák készülnek el. A végleges épülethez két épületszárny tartozik majd 15 tanteremmel, kápolnával és tornateremmel. Az építési területen jelenleg álló házakat hamarosan lebontják, ezután megkezdődik az építkezés. A tervek szerint július végére elkészül az első ütem, így a következő tanévet már az új iskolaépületben kezdhetik el.

A projekttábla szerint az iskola építtetője Veresegyház önkormányzata és az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, a kivitelezés 2018. március és 2019 májusa között zajlik le, összköltsége 3,426 milliárd forint, amelyből az állam 2,6 milliárd forintot áll. A kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás elindult, de egyelőre a végeredménye nem látható a Közbeszerzési Értesítőben.

Pásztor Béla polgármester elmondta, hogy az intézmény első osztálya a régi polgármesteri hivatalban már meg is kezdte a tanévet. Tuzson Bence beszélt arról is, hogy Veresegyházon nemrég adtak át egy olyan iskolát, amely a tanulási nehézségekkel küzdőket segíti. Ez egy fiatal város, a lakosság negyede 18 év alatti, évente 250 gyermek kerül ki az általános iskolákból. Fontos ezért, hogy legyen olyan gimnázium, amely segít a szülőknek megfelelő, az életre felkészítő, jó színvonalú oktatást biztosítani, és jövő ősszel 500 gyerek számára kezdődhet majd benne a tanítás.

új iskolaépületközépiskolaVeresegyház