2024.10.12, Szombat
Új kormányablak várja az ügyfeleket Törökbálinton
A városháza épülete (ÉPKAR Zrt.)

Új kormányablak várja az ügyfeleket Törökbálinton

MTI, magyarepitok.hu

2019.01.21. 14:30

A városháza épületében megnyílt kormányablak az ÉPKAR Zrt. és a Zeron Zrt. közös munkájával valósult meg, és csaknem 60 négyzetméteren várja az ügyfeleket.

Átadták az új kormányablakot Törökbálinton, amely a tavaly nyáron elkészült városháza épületében nyílt meg. A teljes beruházás több mint egymilliárd forintból valósult meg, az ÉPKAR Zrt. és a Zeron Zrt. közös kivitelezésében.

A kormányablakban közel 60 négyzetméteres ügyfélteret alakítottak ki az ügyintézéshez egy csaknem 40 négyzetméteres munkatérrel, ezen kívül több iroda és irattár is létesült az intézményben.


A környező településeket is szolgálja a kormányablak

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár az átadáson elmondta, hogy cél az elintézendő ügyek számának csökkentése és az ügyintézés színvonalának emelése. Azt is hozzátette, hogy országosan elindították a mobil ügyfélszolgálatot, az úgynevezett kormányablakbuszt, amelyből már 11 segíti országszerte a lakosok ügyintézését.

A most megnyitott törökbálinti kormányablak nagyban segíti a környező településeken, többek közt a Sóskúton és Pusztazámoron élőket is – mondta el Elek Ferenc, a település polgármestere.

Tavaly összesen 13,5 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat, az átlagos ügyintézési idő 8 perc, a várakozási idő pedig átlagosan 15 perc volt.

HelyiKormányablakTörökbálintÉpkar Zrt.Zeron Zrt.