2024.10.10, Csütörtök
Akár nyolcvanan is úszhatnak majd egyszerre Gazdagrét új tanmedencéiben
Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Akár nyolcvanan is úszhatnak majd egyszerre Gazdagrét új tanmedencéiben

magyarepitok.hu

2020.11.02. 17:18

A projekt végén a több, mint 1300 négyzetméteres uszoda 0,8 méter és 1,9 méter mélységű medencéiben sportolhatnak a vendégek.

A budapesti Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia melletti új tanuszoda alapkövét még 2014-ben tették le a Gazdagréti út és az Angyalka utca sarkán. Most a több, mint 1300 négyzetméteres, két tanmedencés létesítmény a Laterex Építő Zrt. munkájával valósul meg a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében. A projekt mintegy 870 millió forint értékben, teljes egészében hazai forrásból jön létre.

Előreláthatóan az épületet és annak közvetlen környezetét 2021. március végére – határidő előtt – átadják a megrendelő BMSK Zrt-nek.

Az uszoda megnyitásának azonban feltétele, hogy a bekötő útja és a hozzátartozó parkolók is kiépüljenek, valamint, hogy az Angyalka utca és a Gazdagréti úti közúti csomópont sávszélesítése elkészüljön. Ezeket a feladatokat az önkormányzat fogja elvégezni.

 

Fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Két tanmedence várja majd az úszókat

A fedett tanuszoda két medencével készül el. Míg a kisebbik tanmedence 10x6, addig a nagyobbik medence 25x15 méter hosszú, melyből a nagyobbik medence közel 2 méter mély.

 

A monolitikus hatású épület jól illeszkedik a városias környezetbe. A tető a bejárati homlokzat felett emelkedő ívben tör fel, amely mögött a gépészeti egységek helyezkednek el. A különleges kialakítású tetőforma nem véletlen, feladata, hogy „elrejtse” a padlástér gépészeti elemeit.

 


Akadálymentesített öltőzöket is kialakítanak

Az épület bal és jobb oldalán szimmetrikusan helyezkednek el a férfi és a női blokkok, amelyekhez öltözők, zuhanyzók, mosdók és WC-k tartoznak. Az építmény kialakításánál fontos szempont volt, hogy mozgássérültek is használhassák, ezért az úszni vágyó, de mozgásukban korlátozottak számára külön akadálymentesített

  • öltöző,
  • zuhanyzó,
  • valamint a nagymedencénél elhelyezett medencelift is rendelkezésre áll.

A tanuszoda lehetőséget biztosít a szülőknek és/vagy a kísérőknek, hogy a medencében úszó gyermekeket üvegfalon keresztül is láthassák, és az elhelyezett kanapékon várhassák meg az úszóedzések végét.

 

Növényekkel dúsítják az uszoda környezetét

A medencetér körüli homlokzat középszürke finombeton lábazata fut tovább a sávosan sötétedő, szürke szendvicspanelekbe, amelyek komorságát a bejárati homlokzat hullámokat idéző faburkolata töri meg.

 

A telekhatáron belül a füvesítés mellett, a cserjék és a fák telepítését is elvégzik. A cserjéket az épület előtti zöldfelületi mezőkbe, a fákat a telekhatár mentén ültetik ki.

 

Folyamatosan zajlanak a belső munkálatok

A szakemberek jelenleg a tető cserepezését és bádogozását, valamint az oldalfalak szendvicspanellel történő zárását végzik.

A medencetérben légtechnikai és elektromos szerelési munkálatok folynak. Ezt követően a medence folyókák és a medenceperem kiegyenlítésével foglalkoznak. Ezután beépítik a medencetér hidegburkolását és a medencék uszodagépészeti elemeit, végül a medencék fóliázása készül el.

 

A fejépületben a falak csempézését is elvégzik, majd a padló burkolását kezdik el, illetve a festési munkák előkészítése is folyamatosan halad.

A padlástérben a tető belső oldali hőszigetelése már elkészült, azonban a gipszkarton szereléshez egy térállványt szükséges még kiépíteni. A homlokzat faburkolatának felszerelése majd a finombeton lábazat burkolatának elkészülését követően valósulhat meg.

Galéria

HelyiLaterex Építő Zrt.uszodaépítéstanuszodaGazdagrétBeruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK)