Az erdei ökoturisztikai infrastruktúra fejlesztése a fenntarthatóságot szolgálja. Az állami erdőgazdaságok az erdőkezelésbe integrált módon, a védelmi és gazdasági törekvésekkel összhangban bővítik a turisztikai hálózatot – emelte ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Pilis Bike hálózat felújított szakaszának átadása alkalmából.
A Pilisi Parkerdő Zrt. az elmúlt években 350 kilométer erdei kerékpárutat jelölt ki a Budai- és a Visegrádi-hegységben, illetve a Pilisben. Ez a Pilis Bike hálózat, melyet évente több tízezren használnak, és útvonalai az ország leglátogatottabb erdei kerékpárútjai közé tartoznak.
A társaság az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ partnerségével 45 kilométert – a Pilis Bike közel tizenöt százalékát – újított fel 2022 nyarán és őszén.
A negyvenöt kilométernyi erdei kerékpárút nagy része új aszfalt-, illetve zúzottköves burkolatot kapott. A felújítás összesen több mint nyolcvanezer négyzetméternyi burkolatot érintett. A burkolat mellett számos helyen megoldódott az alámosott, és ezért megcsúszott útpálya vízelvezetése, az útalap és a földművek megerősítése. A projekt fontos része volt az erdőt védő sorompók kerékpárosbarát megoldással történő átalakítása.
A Pilisi Parkerdő – küldetésével összhangban és rendszeres erdőkezelési tevékenységén túl – az elmúlt évtizedben számos beruházást hajtott végre, hogy a Budapest környéki erdők a lehető legjobban és legtermészetesebben szolgálják az itt lakó több mint hárommillió ember és az ide látogató turisták kikapcsolódását.
A több mint egymilliárd forintos, négy hónapig tartó kerékpárút-fejlesztési beruházás az erdei turizmusban újszerűnek számító igényre ad választ, amikor a sportolók mellett az amatőr és családos kerékpár túrázók számára is jól használható infrastruktúrát hozott létre az ország leglátogatottabb erdőterületén.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.