A Property Market fejlesztésében, és a Market Építő Zrt. kivitelezésben megvalósuló fejelsztésben immáron újabb 141 lakásra lehet előregisztrálni Újbuda dinamikusan bővülő új városnegyedében, a BudaParton - derült ki a Property Market Kft. lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
A Kopaszi-gátnál épülő új városnegyed, a BudaPart fejlesztéséről lapunkban is rendszeresen beszámolunk. A Property Market Kft., vagyis a Market Csoport 2015-ben alapított, ingatlanfejlesztésre szakosodott leányvállalatának első projektje, a BudaPart 2016-ban indult, amelynek ütemei a Market Építő Zrt. kivitelezésben valósulnak meg.
Most újabb mérföldkőhöz érkezett a városnegyed: már a kilencedik épület lakásaira indult el az előregisztráció a BudaParton. A fejlesztés hetedik ütemében megvalósuló BudaPart OTTHONOK ’K’ épület 8 emeleten, a nemrég átadott 2 hektáros központi park mellett várja az érdeklődőket. Mint kiemelték,
a lakóépület elhelyezkedésének köszönhetően a városnegyed talán egyik leginkább természetközeli épülete lesz, hiszen a park közelsége mellett a Lágymányosi-öböl is karnyújtásnyira található.
Az új épület innovatív építészeti és építéstechnológiai megoldások tárházát ötvözi, jól illeszkedve a BudaPart már kialakult építészeti arculatához, mégis egyedi formavilággal, anyaghasználattal és önálló karakterrel rendelkezik. A geotermikus hőszivattyúval ellátott épület megújuló energián alapuló, egyedileg szabályozható fűtő-hűtő rendszere energiatakarékos, környezettudatos és fenntartható megoldás, a ’K’ épület ilyen szempontból is úttörő a BudaParton.
A karakteres, nyolc emeletes épületben 141 lakás található, az épület szárnyai pedig egy tágas belső kertet ölelnek körbe.
Az új épület a tavaly ősszel átadott 2 hektáros központi park mellett épül, ahol többek között közösségi kert, kutyafuttató és hamarosan egy többgenerációs játszótér szolgálja majd az itt lakók kényelmét, és teszi lehetővé a biztonságos, közös kikapcsolódást. A Lágymányosi-öböl, közvetlenül az épület közelében, további lehetőségeket kínál a minőségi pihenésre és feltöltődésre.
Budapest modern történetének legnagyobb városnegyed-fejlesztése már közel a felénél jár.
A BudaPart legújabb ütemében a fókusz a közlekedés és a közösségi terek fejlesztésére kerül, ezzel tovább bővül a már egyébként is színes szolgáltatási mix. Jelenleg is közel 40 szolgáltató, több étterem, kávézó, szupermarket, gyógyszertár, fitneszterem várja az itt lakókat, dolgozókat, és az ide látogatókat.
Ezzel válik teljessé a „15 perces város” gyalogosbarát koncepciója, amelyben a lakóépületek, a szolgáltató és kereskedelmi egységek, az irodaházakban lévő munkahelyek kellemesen széles, „sétálásra ösztönző” utcákon keresztül érhetők el.
„Jelenleg a beruházás hetedik fázisában tartunk, és már a kilencedik lakóház értékesítését kezdjük el. A négy irodaházzal, az ősszel megnyílt Radisson business szállodával és a meglévő szolgáltatásokkal teljes értékű városnegyedként tudunk működni, melyben még mindig sok a fejlődési potenciál.” – mondta Kiss Ákos, a Property Market ügyvezetője. Ahhoz, hogy valaki budaparti lakos legyen, több kedvezmény és hitelkonstrukció is a segítségére lehet, hogy megtalálja álmai otthonát vagy befektetését.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.