Hagyományosan a déli szláv népek szokásai szerint is elbúcsúztatják az óévet a Fonó Budai Zeneházban. Január 13-án a szerb újévi esten a Vujicsics, a Poklade és a ViGaD is fellép.
A programot a legendás Vujicsics együttes nyitja, amely egy táncházzal a Fonóban vezeti fel jubileumi, 50. születésnapi évét. Mohácsról érkezik a Poklade és Szentendréről a ViGaD, amely szintén vérpezsdítő balkáni zenét hoz - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A zenekar egykor Pomázról indult, a népzenei revival hajnalán az idős zenészektől "pusztafülű" gyűjtéssel sajátították el a délszláv zenéket. Idővel egyre több pesti táncházba hívták őket. A zenekart az elmúlt öt évtized alatt számos díjjal ismerték el és több film, valamint egy könyv is készült róluk.
"Áldott dolog, hogy együtt vagyunk és ennyi év után is szeretünk együtt muzsikálni. 2024-ben számos eseménnyel ünnepeljük a jubileumot, ott leszünk többek között a Táncháztalálkozón, a Müpában, a Művészetek Völgyében, a Magyar Zene Házában, emellett Szentendrén is lesz ünnepi koncertünk. Január 13-án a Fonóban szeretnénk a hangsúlyt egy kicsit megint a táncház felé billenteni. Utoljára mintegy másfél éve játszottunk táncházat"
- idézte Borbély Mihályt, a Vujicsics fúvósát a közlemény.
A Vujicsicshoz sok szállal kötődő ViGaD együttest három fiatal népzenész hívta életre. Nevük az alapító tagok keresztneveinek kezdőbetűiből álló mozaikszó, Eredics Vince, Zetelaki Gáspár és Zetelaki Dániel. A nemrégiben bővült formáció a délszláv népzene dallamait szólaltatja meg különleges hangszerekkel. Fiatal koruk ellenére több nagy koncertteremben, így a Müpában vagy a Pesti Vigadóban is felléptek már, de rendszeresen muzsikálnak táncházakban is.
"A Poklade zenekarban benne van az egész Balkán. A kabócák éneke, a szétpattanó üvegszilánkok, a rakija tüzessége. Ízek, illatok, színek és zamatok, fájdalom és életigenlés, de főként valamiféle ősi energia, amely kézen ragad és elrepít" - áll az ajánlóban. Az együttes zenéje valódi poklade, azaz átváltozás, a formációt nagy hírű mesterek - Versendi Kovács József, Tiszai György és Peti Kovács István - tanítványai alapították 2010-ben Mohácson.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.