A Déli Körvasút II. ütemében a Bartók Béla út felett két darab kétvágányos acélszerkezetű hidat építenek.
A múlt heti, Gubacsi úti hídbetolás után újabb kulcslépéshez érkezett a Déli körvasút bővítési projektje: február 2-án elkezdődött a Bartók Béla úti új vasúti híd betolása is.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium átfogó beruházásában a Ferencvárosi és a Kelenföldi pályaudvar között három, illetve négy vágányosra bővül a vasút a V-Híd Zrt. generálkivitelezésében. Ennek során Pesten kettő, míg Budán öt helyszínen épülnek és újulnak meg a vasúti hidak.
Közülük most a Karolina úti csomópont került a fókuszba: itt a Déli Körvasút II. ütemében a Bartók Béla út felett két darab kétvágányos acélszerkezet hidat építenek a régi átjárót kiváltva.
Jelenleg az első új híd betolása zajlik, amelynek munkafolyamatáról a beruházó ÉKM tartott hétfőn délelőtt sajtótájékoztatót: a részleteket Kovács Balázs Norbert, miniszteri biztos ismertette.
A projekt egyik lényegi célja, hogy a Bartók Béla úti csomópontban a Déli körvasúton a jelenlegi két vágány helyett négy vágány íveljen majd át a közút és a villamosvágány felett. Ennek érdekében a két darab kétvágányos új felszerkezetet építenek, közülük a második felszerkezet váltja majd ki a most működő régi hidat.
További fontos projektelem, hogy a támaszköz 15-15 méterrel megnő, tehát az átjáró mintegy 90 méteressé válik a korábbi 60 méteresről. Ezért a most betolásra kerülő híd a végleges elhelyezésétől északra, egy ideiglenes hídfőre kerül beépítésre, ahol átmenetileg biztosítja a vasúti forgalom folytonosságát.
Miután átterelték a forgalmat az új hídra, a meglévő déli hidat elbontják, és a helyére új híd épül. Ugyanakkor az északi hídra egy oldalirányú tolás is vár: a déli oldali al- és felszerkezet elkészültét követően ezzel az úgynevezett keresztbetolással kerül a végleges helyére az északi híd a szintén új déli híd mellé.
A teljes kiépítés után az ideiglenes hídfőket elbontják.
A hétfői sajtóeseményen az is kiderült, az új, négy vágányos műtárgy Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídja lesz, amely nemcsak szerkezeti bravúr, hanem vizuális élményt is nyújt – este díszkivilágítással ragyog majd.
Kovács Balázs Norbert a network rendszer egyik lényegi előnyét is ismertette: a ferde hálós szerkezet nagyobb terhet képes viselni, nagyobb közöket tud áthidalni kisebb hídtömeg mellett. Ezáltal az új híd a 22,5 tonna vasúti tengelyterhelést is lehetővé teszi majd.
"Az átjáró így megfelel az EU vasúti törzshálózati folyosóira és katonai mobilitási hálózatára vonatkozó előírásainak is" - közölte.
A miniszteri biztos az északi hídszerkezetnél alkalmazott tolási technológia részleteire is kitért: eszerint ennél a műtárgynál is tolócsőrt alkalmaz a kivitelező. Ez meghosszabbítja a hídszerkezetet, lehetővé téve, hogy nagyobb távolságra épüljenek ki az ideiglenes támaszok, miközben a szerkezet megőrzi merevségét és stabilitását.
Ennek a betolási technológiának a lényege, hogy a hídszerkezet egyben, a közúti, villamos, gyalogos és kerékpáros forgalom jelentősebb zavartatása, a forgalom megállítása nélkül kerül a helyére. A híd betolása a szerelőtérre fektetett tológerenda, a végleges, illetve a toláshoz szükséges ideiglenes támaszok segítségével történik.
Kovács Balázs Norbert a Magyar Építők kérdésére reagálva elárulta, a nagyobb fesztávolság egyik hozadéka az lesz, hogy a híd alatt áthaladó forgalmi folyosót kerékpáros utakkal tudják majd bővíteni.
Végezetül a Déli körvasút fejlesztésének a jelentőségét is ecsetelte: kiemelte, a telített fejpályaudvarok érintése nélkül tudnak majd az ingázók a közösségi közlekedésre átszállni. Így naponta 60 000 autóval lesz csökkenthető a zsúfoltság a fővárosi utakon, és sok ezer tonnával csökken az üvegházhatáshoz hozzájáruló szén-dioxid-kibocsátás is.
A miniszteri biztos úgy összegzett,
a Bartók Béla úti vasúti híd kivitelezése a Déli körvasút talán leglátványosabb eleme: "Hűen tükrözi, ami az egész projektet jellemzi: Magyarországon elsőként alkalmazott megoldásokra épül; méretei és jelentősége a legnagyobb beruházások közé emeli; továbbá 21. századi fejlesztési projekt is egyben."






























Ipari léptékű energiatárolási technológia jön létre a több mint 10 milliárd forintos, úttörő jellegű beruházásban.