2024.10.14, Hétfő

Játék a kastélyban: minőségi vasútmodellezés Gödöllőn

2015.11.18. 11:31

Részben a törzsgárdával, mellettük új szereplőkkel jött létre a harmadik minőségi vasútmodell-kiállítás. A gödöllői kastély lovardája mellett az alagsorban hasznos előadásokkal bővülhetett a modellezők tudása.

2011-et írtunk, amikor az ötletgazda, Soós András létrehozta a mostanra hagyománnyá nemesedett gödöllői kiállítást. A semmiből (értsd: helyi klub vagy ide köthető állandó attrakció nélkül) létrejött rendezvény már a második, két évvel későbbi alkalomra kinőtte a Művészetek Házát, és beköltözött a kastély régi lovardájába. Eltelt újabb két esztendő, mostanra már kifejezetten vártuk a produkciót. Mondhatni, nem is csalódtunk. András mércéje magas, szégyenérzet nélkül szelektál – ez kell, ha ki akar lógni a sorból, persze jó értelemben. De szerencsére sok, és egyre több az olyan hazai terepasztal, amely egy ilyen eseményen bemutatható.

A bőséges látnivalókat nem is próbáljuk meg egy anyagban feldolgozni. Kezdésnek nézze meg a három tulajdonos (SZVVE klub Szombathelyről, Szűcs Miklós újabb három modullal bővült Átája, és a főszervező saját egységei) összekapcsolt FREMO rendszerét – kamerás kocsival készült felvételről.

Nem mentünk el az újabb felületekkel bővült, szegedi tematikájú TT-s komplexum mellett, amit Bencs Zoltán jegyez.

Ott volt még Kisfaludy Zsolt, az ő asztalát is végignézhettük a mozdonyvezető szemszögéből. A folytatásban az így és külső kamerával készült kisfilm következik.

A későbbiekben pedig Szűcs Miklós H0/H0e nagy asztalát is megismerheti az erre kíváncsi kívülről-belülről, és Gyenes György különféle, a megszokottól nagyobb méretarányú, működő, hangdekóderes gépeit is videón mutatjuk be.

Rajtuk kívül kiemeljük még Heizer „Váltógyártó” László standját, a Viessmann felvonulását, és az új ötletet, a VMC (ahol vásárfiát is kaphatott a látogató) szervezte modellkoszolási, valamint a Viessmann-Martisz Gábor koprodukcióban megvalósult, digitális fortélyokat taglaló bemutatót.

www.iho.hu

Galéria