2024.10.13, Vasárnap

Mégsem engedi az EU az embertelen halászati módszert

greenfo.hu

2018.01.16. 18:44

Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülve könnyen kifoghatók.

Az elektromos halászat betiltására szólított fel most elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Az EP ezzel elsősorban a tengeri környezetet védené – írja a greenfo.hu.

Az állásfoglalás szembemegy az Európai Bizottság javaslatával, amely kiterjesztené a módszer használatát az Északi-tengeren, ahol kísérleti jelleggel, kis léptékben már most is engedélyezett.

A 402 igen szavazattal, 232 nem és 40 tartózkodás mellett elfogadott dokumentumban egyebek mellett azt is hangsúlyozták, hogy lehetőség szerint csökkenteni kell a tengeri emlősök, hüllők és madarak, illetve más, "nem kereskedelmi mértékben kiaknázott fajok" járulékos fogásait.

Az EP-képviselők szerint

minimalizálni kell továbbá a halászeszközök érzékeny tengeri élőhelyekre gyakorolt hatását, valamint újabb intézkedésekre van szükség a tengeri környezet, a halállományok és a tengerparti települések védelme érdekében.

Elektromos halászatkor elektromos huzalt lógatnak a vízbe, az áram elkábítja a halakat, amelyek így a felszín közelébe kerülve könnyen kifoghatók.