2024.10.15, Kedd

Az elmúlt 20 év legújabb régészeti kincsei láthatók a váci Tragor Múzeumban

mti

2016.07.21. 13:05

A Letűnt korszakok a Duna mentén című kiállítás társkurátora Mag Hella régész, a tárlat november végéig látható a váci Tragor Ignác Múzeumban.

A többi között az elmúlt két évtized Vácon és a Tragor Ignác Múzeum gyűjtőterületén előkerült kiemelkedő jelentőségű régészeti leleteivel találkozhat a közönség csütörtöktől a Letűnt korszakok a Duna mentén című új időszaki kiállításban.

Molnár Róbert régész, a tárlat egyik kurátora elmondta, hogy az őskortól a török korig minden történelmi periódust bemutató új időszaki kiállítás azért is fontos állomás a múzeum és Vác életében, mert két állandó régészeti tárlatuk főleg a középkor emlékeivel foglalkozik. A Görög Templom Kiállítóteremben a kőkortól a római császárkor, valamint a népvándorlás időszakán át, az Árpád-koron keresztül egészen 1686-ig kalauzolják végig a látogatókat.

A mostanihoz hasonló átfogó kiállítással utoljára mintegy 20 évvel ezelőtt találkozhatott a közönség. A tárlat leletek, tablók és az interaktivitás segítségével széleskörűen és ismeretterjesztő módon tárja az érdeklődők elé a Dunakanyar ezen korszakait, részben a közönség által már korábbról ismert tárgyak, részben pedig az utóbbi évek ásatásai és adományozásai révén a múzeumhoz került egyedülálló régészeti leletek bemutatásával.
A különleges archeológiai emlékek, impozáns tárgyak közül kiemelkedik az a múzeum gyűjtőterületén mindeddig páratlan bronzkori kincslelet, amely tavaly ősszel került az intézmény gyűjteményébe, s amelynek darabjait - például ékszereket, eszközöket, nyersanyagokat, valamint egy bronzkori kocsi alkatrészeit - először láthatják az érdeklődők.

forrás: mti / muzeumvac.hu