2024.04.18, Csütörtök

„Aki nem megosztó, az művészileg nem képvisel semmit” - a Drastik Putto frontemberével beszélgettünk

pestpilis.hu

2016.10.16. 11:36

Eltöltött egy órát a TV2 Akadémia újságíró tanoncaival Mihalik Ábel - az Akadémiának a pestpilis.hu egyik szerkesztője is tagja. Kifaggattuk a céljairól, a zenei pályán megélt kihívásokról és a dalszövegekről is. Elkísérte őt a Drastik Putto menedzsere, Facsády Orsi, aki már egy éve egyengeti útjukat.

Hirdetés

  • A napokban zajlottak a Cseh Tamás Program induló zenekarokat támogató alprogramjának meghallgatásai. Mit éreztek, hogy sikerült?

Ábel: Érdekes élmény volt. Minden zsűritagot ismertem már félig-meddig, mégis teljesen más eléjük állni úgy, hogy alig voltak a teremben, egy koncerttel összehasonlítva. Megmérettetés szagot éreztem, és elfáradtam, pedig csak két dalt adtunk elő, a Mohaembert és a Fából készült lányt. Utóbbihoz szeretnénk klipet, erre is jó lenne például, ha nyernénk. Szerintem jól sikerült a meghallgatás, átjött az üzenet, nevettek.

Orsi: Novembertől kapja meg a támogatást az a 25 zenekar, akiket beválogatnak az 54 meghallgatott közül. Október 27-én lesz az eredményhirdetés az Akvárium Klubban.

  • Egy ilyen eseményen mennyire érezhető a versengés a többi zenekarral?

Ábel: Inkább azt éreztem, hogy magammal versengek. Nem láthatjuk az összes zenekar meghallgatását, ezért nem volt igazi küzdelem, de egy kis feszültség igen.

  • A tét miatt mondod, hogy inkább magaddal kellett megküzdeni?

Ábel: Eddig a Kispálban és a Kiscsillagban voltam, ráadásul hátul, a dobok mögött. Akik így ismernek, többnyire még sosem hallották az én saját zenekaromat, ahol viszont elöl vagyok. Emiatt olyan, mintha most találkoznánk először.

  • A klasszikus zenében gyakori, hogy valaki jól énekel, mégsem fogadják el, hanem inkább visszaküldenék a hangszeréhez. Neked mi a tapasztalatod?

Ábel: Szerintem Magyarország duplán kihívás. Ha általánosságban nem fogadják el az embert, akkor itthon kétszer annyira sem. A Vad Fruttikat például hallottam már 2000 környékén, de senki nem tudta, hogy léteznek. 2010 körül kezdtek el befutni igazán, amíg például a Nirvana a megalakulás után két-három évvel már nagyon népszerű volt. Mindenkinek bizonyítania kell nyolcvanezerszer, és akkor talán azt mondják, hogy ja igen, van ez az új zenekar… Sokan ki sem bírják várni.

  • Te mekkora elhatározással jöttél hátulról előre?

Ábel: Először hobbi volt. Kellett egy hely, ahová azt írom meg, aki én vagyok. Mostmár viszont sokkal inkább előtérbe helyezem ezt a projektet, Orsi miatt is. De nehezen megy nekem a pofavizitelés. Még ha elbeszélgetek valakivel, többnyire akkor is elfelejtem mondani, hogy amúgy van egy zenekarom…

  • Orsi, te hogyan kerültél a zenekar életébe?

Orsi: A barátom zenész, Ábellel együtt játszottak anno a Magyar Császári Pillanatművekben. Rajta keresztül találkoztunk egy koncerten, ahol éreztük, hogy jól tudnánk együtt dolgozni. Én akkoriban elvégeztem egy menedzserképzést is. Aztán egy éve, pont a szülinapomon Ábel megkérdezte, hogy nem vállalnám-e el a zenekar menedzselését.

Ábel: Többet is nyom a latban a jó menedzsment, mint az, hogy írok számokat, amiket aztán vagy elismernek, vagy nem. Az volt a bajom, hogy miután megírtam a zenét, minden hangszerrel feljátszottam, aztán megírtam a szöveget és azt is fölénekeltem, arra már nem maradt sem erőm, sem időm, hogy szervezzek is.

  • Nagyon hangzatosak a dalcímeid. Figyelsz rá, hogy így legyen? Hogy jön például egy olyan cím, mint a Mohaember?

Ábel: Általában a dal legjellemzőbb részét szoktam kiemelni, bár van rá ellenpélda. A Mohaember a refrénből jött. Egyébként ezt a számot megmutattam Lovasinak is, és ő kissé szkeptikusan fogadta a „művészetemet.”

  • Kicsi korod óta benned van a versírás?

Ábel: Már tizenévesen írtam verseket, ráadásul szerelmes verseket is, amiket ma már nem csinálnék. Sok mindennel próbálkoztam. Egyébként nem baj, ha másként értelmezik a dalszöveget, mint amire én gondoltam a megírásakor.

  • Az új album kialakulásakor mennyire befolyásolt a zenekar többi tagja?

Ábel: Senki nem befolyásolt engem! Egy-egy szám zenéje és szövege általában egy órán belül született meg. A többiek ott kapcsolódnak, hogy eljátsszák, amit megírtam. Kivéve Bubenyák Zoltánt, mert billentyűre nem írok.

  • Ez a kémia jól működik a banda számára?

Ábel: Abszolút. Például most beszéltem meg a dobosunkkal, hogy még ne ő dobolja fel a számokat, mert nem régóta van a zenekarban, és kedves volt, azt mondta, teljesen megérti.

  • Dobosként mennyire nehéz a bandádba kerülni?

Ábel: Szerencsére ismerek jó dobosokat, úgyhogy nincs ezzel gond. A mostani dobos attitűdje jobban tetszik, mint az előzőé, mert alázatosabb.

  • Számodra mit jelent az alázat? Nagyon fiatalon kerültél be nagy nevű zenekarokba, ott eleinte biztosan ment a bólogatás…

Ábel: Ó, hogyne. De a zenei alázat és a stílusérzék a fontos, nem a hierarchia. Igenis tanuljuk meg, hogy mit lehet és mit nem, például nem játszunk egy rock refrénre swinget. A zenekarban odaadom a tagoknak, hogy mit kell játszani, de a koncerten jammelhetnek, van demokrácia, azt se mondom, hogy több zenekarban ne játsszanak.

Orsi: Ábel helyzete nagyon érdekes, mert lejött egy olyan színpadról, ahol tízezrek álltak előtte, most pedig adott esetben ott áll harminc ember. Ezt nem könnyű kezelni.

Ábel: Igen, főleg, hogy most nekem kell elvinni a balhét, hiszen elöl vagyok. A legelső koncertünk botrányosan rosszul sikerült, akkor még egyszerre próbáltam gitározni és énekelni, de össze-vissza játszottam.

fotó: pestpilis.hu
  • Az említett Vad Fruttiknak és a Magna Cum Laudénak is sok év után kellett egy könnyen befogadható sláger, hogy berobbanjanak. Ellenkezne az elveiddel, hogy csinálj egy ilyen populáris számot?

Ábel: Nem. De én azt gondolom, hogy a Fából készült lány is az. (nevet) Lehet, hogy ez a baj. A Radiohead számok közül is pont az nem tetszik, amelyik a leghíresebb. Úgy látszik, különösen van fülem ahhoz, hogy miből nem lesz sláger.

  • Van azért kontrollod? Esetleg Orsi?

Orsi: Én is rá voltam kattanva egy időben, hogy Ábel írjon valami populárisat. Ezért írt a Tinderről egy dalt, ami nagyon rossz lett. Akkor rájöttem, hogy ez nem működik, nem készülhetnek megrendelésre a dalok.

  • A Red Hot Chili Peppers The Greeting Song című száma úgy készült, hogy a producer megkérte Anthony Kiedist: írjon kocsikról és csajokról szóló dalszöveget, mert az biztosan népszerű lesz. Kiedis így tett, de a számot azóta sem szereti, koncerten sem játszották soha. Te inkább elfogadod, hogy megosztó vagy, hogy később is mindent ugyanúgy fel merj vállalni?

Ábel: Persze. Szerintem aki nem megosztó, az szar. Ha mindenkinek tetszik, akkor művészileg nem képvisel semmit.

  • Volt olyan, hogy támadás ért titeket a szövegek miatt?

Ábel: Ó, igen, megkaptuk, hogy hímsoviniszta a zenekar, a Fából készült lány miatt.

Orsi: Szokták mondani a zenekarról, hogy nagyon őszinték a szövegek. Ábel politikai, közéleti témában is fel meri vállalni a véleményét. Nekem fontos szempont volt, amikor elkezdtem velük dolgozni, hogy a színpadon is őszinte marad. Van például egy szám, aminek minden koncerten más a szövege.

Ábel: Igen, ott egy kicsit stand-up-olok. Jelen a szám címe, és arról szól, hogy mindenfelé csapkod a tudatunk, de a jelent kihagyjuk. Pedig ez az egyetlen lehetőség, hogy vertikális síkot, mélységet találjunk. Mindig előveszek egy személyt, akibe beleképzelem magam, és elmondom, hogy mik lehetnek a problémái.

  • Te a jelenben élsz?

Ábel: Nem, pont ezért tudom megírni, hogy milyen jó lenne a jelenben élni. Én nagyon agyalós vagyok. A jövőben sokkal inkább lennék, mint a múltamban, de nagyon sokat gondolkozom a múlton, azon, hogy miért van az, ami most van.

  • Inkább a karrier vagy a magánélet miatt aggódsz?

Ábel: Mindkettő. Bár ami zavar magánéleti szempontból, arra már tudom a választ, csak nagyon nehéz lépni.

  • Miből él egyébként a zenekar?

Ábel: Én dobot tanítok. Mindenki más is zenéből él, kivéve a basszusgitárosunkat, Borbély Mátyást, aki egy multinál dolgozik.

  • Összességében mit gondolsz, befogadható vagy zeneileg?

Ábel: Remélem. A következő 4-5 évet mindenképp arra szánom, hogy ez kiderüljön…

A Drastik Putto második, Felnyitom én című lemeze október 10-én jelent meg. A korong dalaiba élőben legközelebb október 22-én, az Akvárium Klubban tartott koncerten hallgathatunk bele.

Antal Zsófia

Fókuszbankoncertzeneinterjú