2020.11.18
Új helyszínt és időpontot kapott a felsőoktatás irányába tendáló diákok éves nagyeseménye, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás: a szervezők friss bejelentése szerint már biztosan megrendezik, 2021. január 21-23. között az online térben, egy úttörőnek számító virtuális expo keretében.
2020.11.06
A budapesti nettó átlagkereset 329 ezer forint; legjobban a pénzügyi szolgáltatás fizet, második helyen az információ és kommunikáció területe áll.
2020.11.04
A revizorok nézik a nyugta- és számlaadás szabályszerűségét, illetve figyelik az alkalmazottak megfelelő bejelentését is.
2020.10.26
A székelyek kiáltványa hihetetlennek minősítette, hogy Románia börtönnel sújtja a magyar törekvések képviselőit.
2020.10.19
Ehhez 13 évre volt szüksége hazánknak, ezzel az ugrással elértük, hogy a szemét kétharmada újra hasznosul.
2020.10.12
Idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek.
2020.10.08
A 2022 végéig zajló építkezések esetében 5 százalék lesz a lakásépítés áfája.
2020.10.06
2001-ben nyilvánították a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át.
2020.10.02
Egyetlen donor akár hat ember életét is megmentheti.
2020.09.30
Az Európai Madármegfigyelő Napok hazai koordinátora, a Magyar Madártani Egyesület (MME) országszerte 17 megyében és Budapesten összesen 54 helyszínen várja a madárbarátokat szervezett programokkal a hétvégén.
2020.09.28
A legújabb fejlesztés során a Zenit és a Rundo megerősített sík tetőcseréppel bővült a cég portfóliója, amelyek az eddigiekhez képest számos plusz előnnyel bírnak.
2020.09.25
2020 szeptemberére 53 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon.
2020.09.24
Szeptember végén zárul az országos program próbája.
2020.09.17
Országszerte olyan egyedülálló projektek valósulnak meg a Magyar Közút Zrt. segítségével, mint az üveghulladékot felhasználó aszfalt terítése vagy a vizes bázisú burkolatijel festés.
2020.09.15
A távhőszolgáltatás kötelező rendelkezésre állási időszaka szeptember 15-től május 15-ig tart.
2020.11.16
Iskolák felújítására ötmilliárd, iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére két és fél milliárd forintot fordítanak állami támogatásból.
2020.11.05
A vállalat többek közt átadta Európa szerte egyedülálló bemutató lakását, és megkapta a szabadalmat az öntanuló fűtési algoritmusára.
2020.10.28
Három gyermeknél 10 millió forintot vehetnek igénybe a családok vissza nem fizetendő támogatásként.
2020.10.22
A vezetés közbeni mobilozási szokásainkat mérték fel: hiába tartja az emberek döntő többsége veszélyesnek, sokan előveszik.
2020.10.15
Lehel Kürtje, a máriapócsi búcsúk és Kecskemét szecessziós városmagja egyszerre kerültek a Magyar Értéktárba.
2020.10.09
A belföldi igény mintegy 50 százalékát az üzemi tojástermelés, 28 százalékát a háztáji teljesíti, 21-22 százalékát pedig az import elégíti ki.
2020.10.07
Óránként 10 hullócsillagra is lehet számítani.
2020.10.05
Idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra.
2020.10.01
Hazánkban rosszindulatú emlődaganat miatt évente több mint 2300 nő veszti életét és közel 8300 új esetet diagnosztizálnak.
2020.09.29
A kezdeményezés 2009. szeptember 27. óta számít hivatalosan világnapnak.
2020.09.28
Most kell megalapozni a kert vagy veteményes következő hónapjait.
2020.09.24
Egyre keresettebbek a nagyméretű gaming monitorok.
2020.09.23
A korábbi őszi időszakokhoz képest idén magasabb lesz a vizsgázói létszám.
2020.09.16
Több mint 50 ezer diák jár technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot.
2020.09.14
a versenyzőknek 5-7 fős csoportokban kell megoldást keresniük az egészségügy, autonóm önvezető járművek, közigazgatás, hon- és rendvédelem területén jelenlévő biztonsági problémákra.