2024.04.18, Csütörtök

Országos

Megdőlt a melegrekord az országban: volt, ahol 27 fokot mértek

2018.10.29

Több mint 10 fokkal is melegebb volt az ilyenkor szokásosnál.

Bemutatkozik Botka László börtönválogatottja címmel indít kampányt a szegedi Fidelitas

2018.10.25

Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert szerintük a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Korponyai Ernő, a szervezet vezetője.

500 programmal jön az Országos Rajzfilmünnep

2018.10.24

Az országszerte 100 helyszínen megtartott eseményen régi klasszikusok és kortárs művek is feltűnnek majd.

Szombatig tart ki a jó idő

2018.10.16

A hónaőphoz képest szokatlanul jó idő van jelenleg hazánkban, azonban ez a hosszú hétvégével véget fog érni.

Megépül a Budapest-Varsó gyorsvasút: legalább 250 km/órával halad majd

2018.10.03

Hamarosan már a vonal tanulmánytervén dolgozhatnak a mérnökök, miután együttműködési nyilatkozatot írtak alá a V4-ek érintett miniszterei.

Hatottak a panaszok, enyhül a Telekom szigora

2018.09.14

Novembertől módosítja általános szerződési feltételeit a cég, ezzel enyhíti a felhasználók fizetési felszólítással kapcsolatos terheit.

Furcsa járművekből méri a gyorshajtókat a rendőrség

2018.09.09

A legrosszabb baleseti statisztikával zárhatjuk az évet, ezért a sebességellenőrzések helyszíneit nem teszi közzé az ORFK.

Így támogatják az építőipari cégek a jövő mérnökeit

2018.08.31

A BME és a SZIE elsőéves hallgatói előadásokkal és hasznos ajándékokkal gazdagodtak a Magyar Építő, a Duna Aszfalt és a HBM jóvoltából.

Húsz kilométeren javul az M7-es minősége a Balaton felé

2018.08.21

Balatonvilágos és Zamárdi között a környezetbarát hideg remix eljárással újul meg az autópálya.

Testközelből figyelhetjük a mentett állatok gyógyulását az állatkertben

2018.08.17

A Sünispotály nevű bemutatóközpontban oktatóterem is található, ahol a felelős állattartással ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Rekord látogatottságú volt hétvégén a Balaton

2018.08.08

A kánikula jót tett legnagyobb tavunk látogatottságának is, voltak akik az autójukban voltak kénytelenek aludni.

Tápszer helyett anyatej: jó úton járunk, de még van hová fejlődni

2018.08.04

Bővítik a védőnők akkreditációs képzését és lesz komplex ápolói program is.

Megválasztották az ország tortáit, hamarosan meg is kóstolhatjuk

2018.07.31

Mézes-diós-körtés és cukormentes mandulás-meggyes-túrós lettek a befutók.

Újabb autópálya fogja összekötni Budapestet az erdélyi határral

2018.07.24

Elkezdődhet a 4-es autóutat kiváltó útvonal utolsó hiányzó láncszemének tervezése, a Püspökladány-Berettyóújfalu-szakaszon várhatóan 19 hidat építenek majd.

Szerdán hidegfront érkezik, de a hétvégére visszatér a napsütés

2018.07.10

Jelentős hőmérséklet-ingadozásra lehet számítani a hét második felében.

Megkezdődik a téli időszámítás

2018.10.27

Vasárnap éjszaka egy órával előre kell állítani az órákat, így több időt tölthetünk természetes fényben.

Az egész országot szólították meg gyermekvállalásra Kiskunmajsán

2018.10.25

A kisebb településeken élők családjai kerültek a fókuszba a Demográfiai és Egészségpolitikai Konferencia ötödik állomásán.

Ingyenes látásvizsgálatot és gépjármű ellenőrzést kínál a rendőrség

2018.10.17

A „Látni és látszani” című kampány akcióit december 7-ig vehetik igénybe a gépjárművezetők.

2019 őszén indulhat a Lánchíd és az alagút felújítása

2018.10.09

A BKK már keresi a szimbolikus műemlék másfél évig tartó rekonstrukciójának kivitelezőjét.

Hamarosan elbúcsúzhatunk a műanyag zacskóktól

2018.09.18

2019-től jelentős szigorításra számíthatunk, 2021-re pedig teljesen megszűntethetik a műanyag zacskókat.

Ebben a 60 városban indul egészségügyi fejlesztés

2018.09.13

A hét régióban fekvő egészségügyi épületek felújítását, illetve újak építését többek között a ZÁÉV, a Laterex, a Ke-Víz és az Épkar valósítja meg.

Tíz megyeszékhelyre látogat el az Opera turnéja

2018.09.05

Az 52 előadásra négyestés bérleteket kínálnak, amik illeszkednek az évad tematikájába.

Már jövő héttől érvényesek a szeptemberi bérletek

2018.08.22

A helyközi járatok pénztárainál ezzel próbálják elkerülni a tömegjeleneteket.

A vonatközlekedés rendje is változik augusztus 20-án

2018.08.18

Augusztus 19-én az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi, 21-én, kedden már a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

Ezer rászoruló gyerek iskolakezdését segíthetjük ebben a hónapban

2018.08.16

Az Ökomenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! címmel hirdet adománygyűjtést.

Egyhetes ellenőrzés várható az utakon

2018.08.05

Országos sebességellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten.

Autósok, figyelem! Ez a vad most bárhol felbukkanhat

2018.08.01

Évente 4 ezret ütünk el belőlük, az üzekedésük miatt most elveszíthetik a kontrollt.

Még több diák a felsőoktatásban

2018.07.26

Kiderültek a ponthatárok: egy olyan szak volt idén, ahol a maximális pontszám kellett a sikeres felvételihez.

Sok évtizedes magyar reflexeket írt át ez a termék

2018.07.18

Az YTONG az építőipar egyik legismertebb terméke, mégse sokan ismerik a mögötte álló céget, pedig figyelemre méltó filozófiája van. Kiss Gábor kereskedelmi igazgatóval egy óra tíz percnek tűnt a Xella Magyarország Kft.-t bemutató interjún.

Életmentő beruházást adtak át a Ferencvárosban

2018.07.09

Elkészült a Démétér Ház új szárnya a dél-pesti szuperkórházban, a létesítményben a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek lábadozhatnak szüleik támogatása mellett.