2024.10.13, Vasárnap

Megduplázta erdőinek területét Magyarország

mti

2017.03.21. 17:49

Hazánk 90 év alatt megkétszerezte erdőterületét, ezzel az országban mintegy 2 millió hektár erdő van, ami a területének több mint 20 százaléka.

Az erdősítés eredményeiről a földművelésügyi miniszter az Erdők Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen beszélt. Fazekas Sándor elmondta: az erőterület nagysága Magyarországon folyamatosan gyarapszik; évente 5-10 ezer hektárral. Az állomány fele állami erdő. Arra is felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar erdők által megkötött széndioxid mennyisége mintegy 3 millió személygépkocsi kibocsátásával egyenlő.    

Kiemelte, az erdő védelmi funkciójában a biológiai sokféleség megtartó ereje, a gazdasági funkcióban a fa megújuló energia- és nyersanyagforrásként szolgál, a minőségi élet egyik alapfeltétele. Emellett az erdő közjóléti funkciójában számos egészségügyi, szociális, turisztikai, valamint oktatási és kutatási területen szolgálja az embereket. 

Fazekas Sándor az új erdőtörvényről elmondta, az erdőtelepítések egyszerűsítését, a magánerdő-gazdálkodók számára könnyítéséket, például adminisztráció csökkentést teszi lehetővé. Célkitűzés az is, hogy a különböző eljárási díjak csökkenjenek illetve megszűnjenek. A miniszter szerint az erdőtörvény módosításának vitája két héten belül megkezdődik az Országgyűlésben.

Országostermészet