2024.03.29, Péntek

Indul a Kertész Imre Intézet villaépületének felújítása

kozbeszerzes.hu

2018.04.30. 17:35

A terézvárosi ingatlan rekonstrukciója során könyvtárat, konferenciatermet és rendezvényteret alakítanak ki összesen több mint 1200 négyzetméteren.

Hirdetés

Teljes körűen felújítja és eredeti állapotában állítja helyre a Kertész Imre Intézet helyileg védett villaépületét a Market Építő Zrt. A Budapest VI. kerületében, a Benczúr utcában található ingatlan a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány tulajdonában áll. A közalapítvány megbízásából a Market a kiviteli tervek elkészítését is vállalta.

Schmidt Mária, a közalapítvány vezetője novemberben jelentette be, hogy a villát a 2017 januárja óta működő Kertész Imre Intézet céljaira 600 millió forintért megvásárolták a fővárosi önkormányzattól. A felújítás után az épületben helyezik majd el az intézet könyvtárát, az archívumot, emellett konferenciatermet és kulturális programok befogadására alkalmas teret is terveznek.

A Markettel megkötött tervezési és generálkivitelezési szerződés összege nettó 1,574 milliárd forint. Az alagsor, földszint, emelet és tetőtér elosztású épület hasznos alapterülete a felújítás után 1233 m2 lesz. Ez a jelenlegi területhez képest közel 300 négyzetméteres csökkenést jelent, mivel sor kerül majd utólagos ráépítések, beépítések visszabontására. Ugyanakkor a tetőtér jelenlegi padlás funkciója helyett hasznos területté válik.

A Market a tartószerkezeti, építészeti, épületgépészeti és épületvillamossági felújítás mellett restaurálási és tűzvédelmi feladatokat is elvégez majd; egyebek mellett lift beépítésével akadálymentesíti az épületet, és 250 négyzetméteren a kertet is rekonstruálja.

OrszágosépületfelújításMarket Építő Zrt.Terézváros