2024.04.19, Péntek
Még több diák a felsőoktatásban
Illusztráció (pexels.com)

Még több diák a felsőoktatásban

origo.hu

2018.07.26. 16:47

Kiderültek a ponthatárok: egy olyan szak volt idén, ahol a maximális pontszám kellett a sikeres felvételihez.

Hirdetés

Idén szeptemberben a tavalyihoz képest 2500-al több, azaz 75 230 diákkal startol a magyar felsőoktatás – derül ki az Origo cikkéből. Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára ma reggel elmondta: az orvosképző egyetemeken nőttek a ponthatárok, míg a gazdaságtudományi képzési területen csökkent. Hozzátette, jelentős különbségek nincsenek a ponthatárok alapján az intézmények között.

Az első öt legnépszerűbb szak között szerepel műszaki, informatikai terület, a hatodik pedig az orvosképzés; ugyanakkor az első tizenöt legnépszerűbb között már ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés. Ez az államtitkár elmondása szerint a felsőoktatási stratégiát igazolja vissza és biztosan állítható, hogy a diploma megszerzése után a hallgatók el tudnak majd helyezkedni.

A német, német nemzetiség és latin szakra csak a maximális 500 ponttal lehetett bejutni.

Országosfelsőoktatásoktatásegyetem