2024.03.28, Csütörtök

Több időt töltenek utazással a fővárosiak, mint az ingázók

MTI

2018.12.19. 15:18

Az utazással kapcsolatos felmérés rámutatott többek közt arra, hogy a válaszadók többsége tömegközlekedéssel jut el a munkahelyére, a kisebb településeken élők viszont az autót választják.

Hirdetés

Sok budapesti dolgozó több idő alatt jut el a munkahelyére városon belül, mint azok, akik két település között ingáznak naponta. A karácsonyi időszakra jellemző fokozott forgalom pedig tovább ront ezeken a számokon – derül ki a Profession.hu országos reprezentatív kutatásából.


A budapesti dolgozók naponta akár 2 órát is utazhatnak

A kutatás szerint a fővárosiak több mint fele legalább 45 percet tölt utazással, máshol csak a dolgozók 37 százalékának kell hosszabb időt erre szánnia.  A kutatásban résztvevők 75 százaléka Budapesten vagy más városokban él – ők többnyire nem ingáznak más településekre a helyi munkalehetőségeknek köszönhetően.

A válaszadók közel felének kevesebb mint 30 percet vesz el az idejéből a napi munkába járás. Egyharmaduk számára ez az idő akár 45-120 perc is lehet, míg 5 %-uk kénytelen 3 óránál is többet utazni nap mint nap, függetlenül attól, hogy ingázik vagy sem. A fővárosiak 56 %-a minden nap 45-120 percet tölt utazással, a kisebb településeken élők 50-60 %-a ezzel szemben maximum 30 perc alatt megjárja a munkahelye és az otthona közötti távolságot.


Az utazók csaknem 70 %-a tömegközlekedést használ

A felmérésben résztvevők közel 70 %-a nem autóval közlekedik, közülük a budapestiek választják legnagyobb arányban, 67 %-ban a tömegközlekedést. A kisebb településeken sokan azért nem járnak tömegközlekedéssel, mert nincs megfelelő járat a munkahely és lakóhely közt.

A megkérdezettek csupán 25 %-a dolgozik a lakóhelyétől eltérő településen, ugyanakkor az ingázók nagy része nem Budapestre és nem is megyei jogú városokba, hanem egyéb városokba jár át dolgozni. A kutatásból az is kiderül, hogy minél nagyobb lélekszámú településen él valaki, annál inkább jellemző rá, hogy nem ingázik - például a budapestiek mindössze 6 %-a nem dolgozik Budapesten, míg a falusiak 47 %-a jár át máshova dolgozni.

OrszágosközlekedésBudapestkutatásfelméréstömegközlekedés