2024.10.10, Csütörtök
Továbbra is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók
illusztráció - pixabay

Továbbra is ingyenesen utazhatnak az egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók

ITM

2021.02.05. 11:31

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe.

Február 7. után is korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a helyi és helyközi közösségi közlekedésben az egészségügyben foglalkoztatottak és a védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi hallgatók, szociális, rendvédelmi és közigazgatási dolgozók – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese.

Schanda Tamás elmondta, a helyközi és helyi tömegközlekedési eszközöket november eleje óta vehetik igénybe menetjegy megvásárlása nélkül az egészségügyi dolgozók és a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók.

A kormány december 16-tól jelentősen kiterjesztette a kedvezményezettek körét. Ha a vírus elleni védekezésben vesznek részt, ingyen utazhatnak a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál dolgozók, a közszolgálati tisztviselők és kormánytisztviselők, a honvédelmi vagy rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél jogviszonyban állók is.

 

Meghosszabbítják a lejáró okmányok érvényességét is

A kedvezmény a személyazonosság igazolására alkalmas okmány és a munkáltató által kiállított igazolás felmutatásával vehető igénybe. Az igazolás a kapcsolódó kormányrendeletek mellékleteként elérhető a Magyar Közlönyben, ugyanitt érdemes tájékozódni az érintettek pontos köréről is.

A miniszterhelyettes hozzátette, hogy ismét meghosszabbítják a lejáró okmányok, köztük az utazási kedvezmény igénybevételére jogosítók – például a diákigazolványok és az ezeket helyettesítő igazolások –, érvényességét.

Az ITM felhívta a közlekedési társaságok figyelmét arra, hogy a veszélyhelyzeti előírásokat változatlan formában alkalmazzák az ingyenesen és kedvezménnyel utazók esetében is.

Országostömegközlekedéskoronavírus