Idén is a gazdaságtudományi szakok voltak legnépszerűbbek.
Több mint 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese.
„Magyarország csak akkor lehet erős, ha a fiataljaink sikeresek. Ezért kulcsfontosságú, hogy a lehető legmagasabb színvonalú, korszerű képzésben részesüljenek” – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy az állam ezt szem előtt tartva alakította át az elmúlt években a szakképzés teljes rendszerét, és kezdett változtatásokba, fejlesztésekbe a felsőoktatás területén is.
„Az egyetemi, főiskolai jelentkezések összesítése alapján azt látjuk, hogy a magyar fiatalok bíznak a hazai intézményekben: idén több mint 10 ezerrel jelentkeztek többen alap- vagy mesterképzésre, osztatlan képzésre vagy felsőoktatási szakképzésre, mint tavaly. A 101 844 jelentkezés több mint 11 százalékos emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest” – fejtette ki az ITM miniszterhelyettese.
A részletes adatokat ismertetve elmondta, a legnépszerűbbek idén is a gazdaságtudományi szakok voltak, 20.266-ról 22.403-ra emelkedett a jelentkezők száma. „A bölcsészettudományi képzésekre bő ezerrel, 11.002-ről 12.066-ra nőtt a jelentkezők száma, a műszakiakon 9.876-ról 10.588-ra, pedagógusképzésre a tavalyi 8.245 után idén 9.787-en, orvos- és egészségtudományira pedig 8.619-en jelentkeztek – ez 1.208-cal több, mint az egy évvel ezelőtti szám” – sorolta a miniszterhelyettes.
Schanda Tamás kitért a modellváltó intézményekkel kapcsolatos adatokra is. „A fiatalok számára vonzóak a már most vagy hamarosan új rendben működő intézmények” – hozzátéve, hogy azokra az egyetemekre, amelyeken már megtörtént a modellváltás, 2.477-tel többen jelentkeztek, mint tavaly. Amelyeknél egyelőre a szenátusi döntés született meg a váltásról, de még nem valósították meg az átalakítást, azokra pedig 3.822-vel több ember adta be a felvételijét, mint az előző évben.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.