Víz Világnapja alkalmából egyre több oktatási intézményben tartanak tematikus napokat vagy tanórákat, hogy felhívják a figyelmet a vízkészlet védelmének fontosságára és a tudatos vízfogyasztás praktikáira.
A Víz Világnapja jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet: a víz érték, amit óvnunk kell, a hazai vízkincs védelme pedig mindannyiunk közös felelőssége – hangsúlyozta Szalóki Szilvia, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettese a világnap alkalmából.
Szalóki Szilvia emlékeztetett, hogy az egészséges ivóvízhez való jog alapvető emberi jog. A Víz Világnapja kapcsán Szalóki Szilvia rámutatott, hogy a víz érték, amit óvnunk kell, a hazai vízkincs védelme pedig mindannyiunk közös felelőssége. Az idei világnap jelmondata - A víz érték! Becsüld meg! - is ezt a gondolatot hangsúlyozza- tette hozzá a MEKH elnökhelyettese.
De milyen értéket is képvisel a víz mindennapjaikban? Szalóki Szilvia elmondta, hogy a víz értéke jóval többet jelent, mint a számláinkon szereplő ivóvíz ára: a víz hatalmas és összetett értéket képvisel a háztartásaink, az élelmiszeripar, a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és a természeti környezet integritása szempontjából.
Az elnökhelyettes rámutatott, hogy felhasználóként is nagy felelősségünk van, és sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk vízkincsünket.
Tudatos vízfogyasztással háztartásonként akár 20 köbméter vizet is megóvhatunk évente, amivel nemcsak a környezetet, de pénztárcánkat is kíméljük.
Az elnökhelyettes kiemelte, hogy a Víz Világnapja alkalmából egyre több oktatási intézményben tartanak tematikus napokat vagy tanórákat, hogy felhívják a figyelmet a vízkészlet védelmének fontosságára és a tudatos vízfogyasztás praktikáira. „A MEKH felelős hatóságként ebben a szemléletformáló munkában is szeretne segítséget nyújtani, amihez idén egy, a víz tematikáját körbejáró információs kiadványt készítettünk, illetve egy hasznos plakátot, mely a takarékos és környezettudatos vízfogyasztás gyakorlatait foglalja össze.” – mondta Szalóki Szilvia.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.