A múlt megismerésével érthető meg a jelen, tervezhető a jövő.
A haza és a környező világ értékeinek megismerésére biztatta a diákokat az emberi erőforrások minisztere szerdán Taktaharkányban, a XII. nemzeti tanévnyitón.
Kásler Miklós arra kérte a tanulókat, hogy bővítsék a tudásukat. Így lesznek képesek megragadni a 21. században rejlő lehetőségeket, valamint uralni a kihívásokat - tette hozzá.
A múlt megismerésével érthető meg a jelen, tervezhető a jövő - hangoztatta a miniszter.
Kiemelte: a szülőkre hárul az a szép, felelősségteljes feladat, hogy megválasszák gyermekeik nevelésének módját. Ezt a jogot a kormány minden körülmények között biztosítja és megvédi - szögezte le.
Példaértékű ötéves pályára tekinthet vissza a PREbeton Zrt., amely pár fős cégként indulva mára havi 5000 köbméteres gyártással büszkélkedhet. A vállalat alapvetően a Market Csoport igényeinek kiszolgálására jött létre, ugyanakkor a folyamatos fejlődésnek köszönhetően itt az ideje, hogy a piac szélesebb körben is megismerje a termékeiben és a technológiájában rejlő lehetőségeket.