Ezúttal a szobi támfal színesedett ki az országos falszépítő programban.
Negyven önkéntes festett le 200 négyzetméternyi falfelületet Szobon a Let’s Colour Magyarország közreműködésével. A városi József Attila Művelődési Ház és Szabadidő Központ a 10 ezer fő alatti települések kategóriájában pályázott, és nyert elegendő festéket a szürke falszakasz színessé tételére.
A pályázat célja az volt, hogy a szobi Duna-part mentén húzódó szürke beton támfalat színessé varázsolják. Három versengő terv közül helyiek a Duna közelsége miatt azt választották ki, amelynek színes mintái a folyó hullámaihoz hasonlatosak.
Korábban már történt hasonló összefogás: akkor az egyesület segítségével a Hungária körút virult ki.






Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.