2024.03.28, Csütörtök

Megkezdődött a Cargo City építése Vecsésen

magyarepitok.hu

2018.09.21. 11:32

A Liszt Ferenc Repülőtér mellett felépülő hatalmas logisztikai csarnokra a közel 40%-kal megnövekedett áruforgalom miatt van szükség.

Hirdetés

Cargo City Handling Building néven 16 ezer négyzetméteres logisztikai csarnok épül a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett. A csarnok alapkövét pénteken délelőtt helyezték el, kivitelezője a Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.

Az épületben több ezer négyzetméternyi tárolókapacitás, számos kamiondokkoló, illetve szociális- és kiszolgáló helyiségek kapnak helyet. A csarnok környezetében mintegy 30 ezer négyzetméteren építenek térburkolatot és végeznek környezetrendezést. A kivitelezésben az elektromos és a gépész szakág is érintett (de a raktártechnológia már nem a Merkbau feladata).

A képre kattintva galéria nyílik!

Knáb János, a Merkbau ügyvezetője a Magyar Építőknek elmondta, hogy a reptér területén a TNT Express számára sikeresen kivitelezett logisztikai csarnok volt az, ami jelen beruházás esetében is a cégre irányította a figyelmet: a munkát meghívásos tenderben nyerték el.

 

A Merkbaunak van már stratégiája a kapacitáshiány leküzdésére

Bár a feladat most hasonló, anyagi vonzatát tekintve ez egy közel négyszer akkora projekt, mint a TNT csarnok volt, s egyben ez a Merkbau történetének eddigi legnagyobb méretű munkája. Knáb János ismertette, hogy a méret okozta kihívást a Merkbau alapkapacitásainak bevonásával igyekeznek majd leküzdeni, mivel többek között építőmesteri és lakatos munkák, vagy például nyílászáró gyártás terén is rendelkeznek saját forrásokkal. A csarnok vasbeton szerkezetére pedig már megkötötték a megállapodást az azt gyártó céggel.

A zöldmezős beruházás másik kihívása az elhelyezkedése, hiszen a munka minden lépését folyamatosan egyeztetniük kell majd a Liszt Ferenc Repülőtérrel. Ebben már a TNT csarnok kivitelezése során is gyakorlatot szereztek, s remélik, hogy a Cargo City a későbbiekben további hasonló feladatokat hoz majd a Merkbaunak.

Az ügyvezető szerint annak ellenére, hogy a kiviteli tervek elkészítése is a feladat része, ütemes kezdésre lehet számítani, s még az idei évben látványos előrehaladás lesz az építési területen. A Cargo City Handling Building átadása jövő év őszén várható.

 

A reptér árukapacitása 200 ezer tonnára nő

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a ferihegyi repülőtér áruforgalma az elmúlt két évben 39 százalékkal nőtt, 2017-ben 127 ezer tonna árut kezeltek, ami új rekordnak számít. Ez a fejlődési ütem erősebb, mint az utasforgalom bővülése, ezért elengedhetetlen volt a beruházás elindítása.

A 32 millió eurós beruházással a budapesti repülőtér árukezelési kapacitása évi 200 ezer tonnára nő. Az új épületet a nem integrátor szolgáltatók (Qatar Cargo, Silk Way, Turkish Cargo, Cargolux és Air Bridge Cargo) használják majd, míg a TNT, a UPS, a DHL és a FedEx az 1-es terminálon maradnak.

Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere azt hangsúlyozta, hogy bár Vecsés örül a beruházásnak a plusz adóbevétel és az új munkahelyek miatt, fontos logisztikai beruházásokat kell végrehajtani azért, hogy az ideérkező áruforgalmat ki tudják szolgálni.

A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, amelynek keretében a repülőteret üzemeltető Budapest Airport 60 milliárd forintot fordít a repülőtér fejlesztésére 2020-ig. A program keretében valósult meg a múlt héten átadott új utasmóló a 2B terminálon, a repülőtéri szálloda, illetve az 1-es futópálya felújítása is.

Galéria

Liszt Ferenc repülőtérPest megyecsarnoképítésMerkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft.logisztikai központ

Ajánljuk még